2.fejezet

2. fejezet

   Másnap reggel szinte kicsattantam az energiától. Gyorsan összekaptam magam és lementem kajálni. Reggel megint Kameko elé mentem. Amikor találkoztunk, örömömben most én ugrottam a nyakába.

-Héj Ayame! Mi a rajongás tárgya?- kérdezte meglepetten.

-Hát hol is kezdjem?

-Talán a legelején!- jött a válasz.

-Jól van. Reggel felkeltem…- de nem tudtam befejezni, mert közbevágott.

-Azért ne ennyire a legelején!- morgolódott viccesen.

-Jól van, na! Már hülyülni se lehet?- vágtam vissza.

-Dehogynem, de mondjad mán!- sürgetett.

-Tegnap délután felhívott Zero.

-Igen, és?

-Ma találkozunk a suli előtt kettőkor.

-Azt a mázlista eget mán!

-Hát kicsi csibe, így jártál!- poénkodtam vele. Eközben Zakuro is megérkezett és odajött hozzánk.

-Sziasztok! Mizu veletek?- kérdezte Zaku.

-Velem semmi, de ez a dilis lány teljesen, totálisan megőrült!- a mondat végét már nevetve mondta Kam.

-Oszt ugyan mért, ha szabad tudnom?- kérdeztem értetlenkedve.

-Tényleg, miért?- kérdezte Zaku is.

-Nem látod, hogy tiszta őrült? Mondjuk eddig se volt normális…-a végét már nem tudta befejezni, mert nevetésben tört ki az újdonsült vérfarkas jelölt barátnőmmel együtt.

-Nah ezt most megjegyeztem! Megsértődtem rád!- vágtam be képletesen a durcát, és elfordultam.

-Jól van, na! Inkább gyerünk a suliba!- mondta Kam és azzal a lendülettel mentünk is befelé.

   Első óra előtt megint kiültünk a szokásos helyünkre beszélgetni. Hirtelen eszembe jutott, hogy ma van Zakunak a szülinapja. Kivettem a táskámból a gondosan becsomagolt ajándékot és odaadtam neki.

-Boldog szülinapot!- mondtam vidáman.

-Ez komolyan az enyém?- kérdezte meglepetten.

-Hát… nem nekem van ma a szülinapom!- válaszoltam. Ekkor kapott észbe Kam, és ő is odaadta az ajándékát.

-Boldog szülinapot!- mondta.

-Hát ezt… el sem hiszem!... Nagyon szépen… köszönöm! Olyan… aranyosak vagytok!- alig bírta kimondani a meghatódottságtól.

-Na mi lesz? Bontsd már ki az ajándékokat!- mondtam sürgetve. Zakuro azonnal hozzáfogott kibontani a jól becsomagolt meglepetéseket.

-Úristen! Ezt nem hiszem el!- kiáltott örömében.

-Szólítottál?- poénkodtam.

-Na ne kezd már megint az egózást!- morgott rám Kameko.

-De most mi van? Ha egyszer igaz, nem tudok mit tenni ellene!- majd kinyújtottam rá a nyelvemet.

-Kösz szépen nektek! Legalább vigyáz majd valaki az álmaimra, meg nem fogok délutánonként unatkozni!- viccelődött.

-Igazán nincs mit!- mondtuk, szinte már egyszerre.

  Zakuro tőlem egy Taylor Lautner-es párnát kapott. Még tegnap délután vettem. Kamekotól egy eredeti Robert Pattinson által dedikált Breaking Dawn könyvet kapott.

   Becsöngettek. Mentünk órára, de semmi kedvünk se volt. Az összes órát elhülyültem Kammel. Szinte már szakadtunk a röhögéstől, főleg attól, amiket fantáziáltunk.

   Az órák végeztével gyorsan megkajáltam otthon. Nem rohantam, de azért sürgősre vettem a dolgot. A barátnőim csak néztek, de nem szólaltak meg.

   Kb negyed órát vártam a suli előtt Zakuval és Kammel. Nagyon vártam már, hogy találkozzak Zeroval. Egyszerűen nem találtam sehol se a helyem.

   Végre megérkezett Zero. Odaléptem hozzá és azonnal megcsókoltam, és az én nagy örömömre viszonozta. Nyelveink őrjítően vad csatát játszottak egymással. Csak akkor váltunk szét, amikor már egyikünknek se volt már több levegője. A forró csók után még maradt egy kis erőm, hogy apró puszikat adjak az ajkaira.

-Szia drágaságom!- köszönt előre.

-Szia! Annyira hiányoztál!

-Te is nekem, de már itt vagyok!

-Örülök is neki!- mondtam repdesve az örömtől.

   Újra elkezdtünk csókolózni, de most ő csókolt meg engem. Mire sikeresen feleszméltem, azonnal visszacsókoltam. Sajnos nem tartott sokáig, mint az előző, mert egy hang félbeszakított.

-Köhöm!- hallatszódott.- Én is itt vagyok ám!

-Jaj, bocsi!- mondta Zero az illetőnek, de a többit viszont nekem mondta.- Ugye nem baj, hogy Tendou is eljött?

   A pillanatnyi eszméletvesztésemből sikeresen feleszméltem és válaszoltam:

-Nem, csak meglepett a dolog!

-Értem. Akkor mehetünk? Valami nyugis helyen kellene megbeszélni a dolgokat!

-Felőlem indulhatunk. És hova menjünk?

-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hozzátok.- felelte.

-Nem tartom jó ötletnek!- ellenkeztem.

-Miért?- értetlenkedett a drágaságom.

-Klángyűlés folyik otthon, és persze megint kimaradok belőle! Pedig én is vagyok már elég idős hozzá! Na, de mindegy, van fontosabb dolgunk is!- magyarázkodtam.

-Igazad van, de akkor hová menjünk?- kérdezte Zero.

   Pár percig mindenki csendben volt és gondolkozott. Hirtelen megszólalt Kameko:

-Mehetnénk hozzánk. Nincs otthon senki se és egy darabig biztos, hogy nem jönnek haza.

-Jó ötlet! Tőlem indulhatunk, ha nincs ellenedre?- kérdezte Zero Tendoutól.

-Nekem aztán mindegy!- válaszolta nyersen. 

   Abban a pillanatban elindultunk Kamékhez mind az öten. Még Zakuro is eljött, mert nem volt semmi dolga mára. Egész úton azon törtem a fejem, hogy Tendou miért jött el. A régi emlékek is visszajöttek, amitől ideges lettem, de nem mutattam ki.

   Kb négy éve ismerem Zerot és Tendout. Egy bulin ismertem meg őket. Ekkor még kezdő kis ninják voltunk. Kiderült róluk, hogy mind a ketten játszanak egy hangszeren. Zero dobolt, Tendou meg gitározott.

   Amint kiderült, hogy az egyik barátnőmnek segítek az énektudását fejleszteni, azonnal kérdezősködni kezdtek, hogy játszok-e valamilyen hangszeren.

-És hogy segíted a barátnőd? Úgy értem, hogy milyen hangszeren játszol?- kérdezte Tendou az akkori édes hangján.

-Két éve kezdtem el gitározni és fél éve dobolni.- mondtam egy kicsikét kérkedve.

-Te komolyan tudsz dobolni?- kérdezte meglepően Zero.

-Hát mondjuk úgy, hogy csak próbálgatom.

-Ne hülyéskedj már! Majd segítek megtanulni! De persze ha szeretnéd is!- ajánlotta fel.

-Nem tudom, hogy ráérek-e. A nyakunkon van a bankett meg minden, de azért köszi!- mondtam egy kicsit letörve, mert jó lett volna, ha valaki segít egy kicsikét a dobolásban.

- És mit adtok elő a banketten?- kérdezte hirtelen Tendou, aki eddig csak figyelte az eseményeket.

-Az osztálytáncunk a rocky lesz, az évfolyamtáncunk meg a bécsi keringő.

-Segítsek megtanulni pár alaplépést?- kérdezte.

-Ezt meg hogy érted?- kérdeztem értetlenkedve.

-Hát úgy, ahogy mondtam! A gitározás mellett táncolok is. Meg most nincs verseny és egyhamar nem is lesz. Szóval most rengeteg szabadidőm van.- magyarázta.

-Aranyos vagy, de én nem táncolok. Csak segítek a szervezésben.- ábrándítottam ki.

-Mért nem táncolsz?- kérdezte zavartan.

-Mert nincs párom.- vallottam be őszintén.

-Hát azon tudunk segíteni!- nevetett.

-Lennél a párom a banketten?- értetlenkedtem.

-Persze ha szeretnél táncolni!

-De még mennyire!- kiáltottam és a nyakába ugrottam.- Köszönöm!

-Igazán nincs mit! De most gyerünk inkább bulizni!

-Oké! Úgyis azért jöttünk!- mondta Zero, aki csak most ért vissza, mert lelépett a klotyóra, és így le is maradt a beszélgetésünkről.

   A találkozásunk óta eltelt pár hónap, és ez idő alatt szorgalmasan gyakoroltunk Tendouval a bankettre. Arra is volt időm, hogy Zero rendesen megtanítson dobolni.

   A banketten jól sikerültek a táncok és még külön fel is léptünk a bandával. Ekkorra a két sráccal és Yukival összehoztuk a csapatunkat. Yuki az a lány volt, akinek segítettem az énektudását. Zero dobolt, én és Tendou gitároztunk, Yuki meg énekelt. A bandánknak a Vampires lett a neve, mert mindenki szerette a vámpírokat.

   Teljesen rockerekké váltunk. Egész nyáron írogattuk a számokat, próbáltunk, meg sokfelé felléptünk.

   Nem tartott sokáig a bandánk élete, mert Yuki nem abba a suliba jelentkezett, amelyikbe én, és rendszeresen elkésett a próbákról vagy el se jött. Ezek után úgy döntöttünk, hogy tartunk még egy utolsó búcsúkoncertet a faluban és a banda, végleg feloszlik.

   Pont az utolsó fellépésen történt meg az, amitől féltem. Egyszerűen elfelejthetetlen az a dolog.

   Amikor az utolsó számunkat is lejátszottuk és elköszöntünk a rajongóktól, hirtelen Tendou megfogta a kezem és levitt a színpadról.

-Most meg hová viszel?- kérdeztem zaklatottan.

-Majd megtudod, Édesem!- mondta kaján vigyorral az arcán.

-Mi az, hogy Édesem? Te teljesen megőrültél! Engedj el Tendou, mégpedig most azon…- nem hagyta, hogy befejezzem, mert megcsókolt.

   Próbáltam kiszabadulni az ajkai fogságából, de nem nagyon ment. Épp kezdtem volna feladni, amikor hirtelen abbahagyta a csókot. Kiáltani akartam, de befogta a szám, és úgy mentünk tovább.

   Az épület egyik eldugott helyre vitt, majd megállt. Becsukta maga mögött az ajtót és elkezdett felém jönni. Én ösztönösen hátráltam és közben kérleltem.

-Kérlek, engedj el!

-Ugyan miért tenném? Már régóta álmodozom erről a percről!- mondta és hangosan felnevetett.

-Ezt nem teheted!- mordultam rá, de közben hátráltam.

-Dehogynem! El se tudod képzelni, hogy mennyi időt vártam erre! És most itt vagy, csak az ENYÉM!- az utolsó szót megnyomta.

-Kérlek, ne tedd! Engedj el!- szinte már sírtam és mozdulni se tudtam, mert a hátam mögött fal volt, és ő nem engedett el. Erősen a falhoz nyomott a csípőjével.

- Most végre nem tudsz elmenekülni!- felnevetett majd megcsókolt.

   A csók után még adott egy puszit a számra, majd ajkaival a nyakamra vándorolt. Elkezdte szívni a nyakam és apró puszikat is lehelt rá. Ekkor elengedte a jobb kezem és az övé a felsőm alá került.

   Elkezdett simogatni, amibe beleborzongtam, de nem az örömtől, hanem a félelemtől. A másik kezével is elengedte a kezem, és a felsőmet kezdte kigombolni, de közben fogva tartotta szám az ő szájával.

   A felsőm utolsó gombjánál tartott, amikor hirtelen felbátorodtam és a jobb kezemmel, behúztam neki egyet. Egy lépést távolodott tőlem, hogy megnézze a vérző orrát. Kaptam a lehetőségen, és azonnal belerúgtam a tojásaiba. Felordított a fájdalomtól és összeesett.

-Így jár az, aki megpróbál velem kikezdeni! Ha mégegyszer megpróbálod, esküszöm, hogy tojásrántottát csinálok a tökeidből!- és mindezt a szemébe mondtam egy vigyorral az arcomon.

   Gyorsan feltéptem az ajtót és visszarohantam a többiekhez. Ez idő alatt felszárítottam a könnyeimet és rendbe szedtem a ruhám meg a hajam.

   Amikor visszaértem, a többiek elkezdtek kérdezgetni, hogy merre jártam.

-Hol voltál? Mindenki hiányolt! És Tendou merre van?- jöttek sorozatba a kérdések hol Yukitól, hol meg Zerotól.

-Csak sétálgattam kint egy kicsit! Tendout meg nem tudom, hogy merre van. Nem láttam!- próbáltam higgadt maradni.

   Az este többi részét a barátaimmal töltöttem. Hajnali kettő körül kértem meg Zerot, hogy kísérjen haza.Út közben beszélgettünk, és azt mondta nekem, hogy az első találkozásunk óta szeretne még jobban megismerni. Azt is elárulta, hogy mennyire szerelmes lett belém. Erre hirtelen nem tudtam mit válaszolni, ezért azt mondtam, hogy még meggondolom.

   Másnap reggel felhívtam, és közöltem vele, hogy tőlem okés a dolog. Délután találkoztunk és megbeszéltük azért még egyszer az egészet. Attól kezdve egy párt alkottunk Zeroval, és azóta az eset óta nem hallottam Tendouról.

   A gondolatmenetemet a kulcs kattanása a zárban szakította félbe. Megérkeztünk Kamekoékhoz. Kívülről kicsinek tűnt a ház, de nagyon is tágas volt belülről.

   Épp mentünk befelé a drága barátnőm szobájába, amikor félrehívott, mert beszélni szeretett volna velem.

-Olyan aranyos feje van Tendounak! Annyira hasonlít Sasukéra!- kezdett bele.

-Hát szerintem nem! Ja és kerüld el jó messzire, ha tudod!- figyelmeztettem.

-De mégis miért?- kérdezte értetlenkedve.

-Meséltem már neked a volt bandáról,- kezdtem bele a mondókámba- szóval ezt a részét, nem részletezem. Az utolsó fellépésünkről is beszéltem. Akkor történt meg az, amit soha nem felejtek el.- elhallgattam. Egyszerűen nem bírtam kimondani.

-Jó, de mégis mi történt?- faggatózott tovább.

-Nem szeretek róla beszélni, de neked most kivételesen elmondom. De esküdj meg, hogy soha senkinek nem mondod el!

-Esküszöm!- vágta rá komolyan.

-Annyi az egész, hogy a búcsúkoncert után majdnem megerőszakolt.- a végét szinte már úgy mondtam, hogy alig lehetett hallani.

-Ez… ez… szörnyű! De mért nem… mondtad el hamarabb?

-Figyelj! Eddig soha, senkinek nem mondtam el! És biztos vagyok benne, hogy ő se tette! Te vagy a legelső, akinek ezt elmondtam!

-Nézd! Bennem totálisan megbízhatsz! Ígérem, hogy soha senkinek se mondom el!

-Köszi! Ez sokat jelent nekem!- és átöleltem.

-Ugyan már! Erre valók a barátok, nem?

-De!

-Azért még bepróbálkozhatok nála?- kérdezte nevetgélve.

-Felőlem aztán azt csinálsz, amit akarsz, de vigyázz magadra! Oké?

-Oké!- mondta és utána bementünk a többiekhez Kam szobájába.

   Egész aranyos kis szoba volt. Tele volt poszterekkel. Az ágya fölött egy óriási Taylor Lautneres poszter volt. A többi mind Alkonyatos volt. A szoba plafonjáról lógott egy delfines csengő. A falak tele voltak még macskás képekkel. Kamnek ugyanis a delfin és a cica a kedvenc állata.

   Én is szeretem ezeket az állatokat, de én inkább kutyapárti vagyok. Ezért van otthon két husky kutyám. A fiút Caesarnak, a lányt Mayának neveztem el.

   Mindenki leült a szoba közepén álló üvegasztal köré a kényelmes kanapékra. Én természetesen Zero mellé ültem. Zakuro az egyszemélyes fotelbe, míg Kam Tendou mellé telepedett le egy másik kanapéra, de nem olyan közel, mint én és Zero.

-Mi az a fontos dolog, amiről beszélni szerettél volna?- kérdeztem kíváncsian Zerotól.

-Először is lenne egy kérdésem a barátnőidhez!

-Mondjad már!- sürgette Zaku.

-Csak szeretném megkérdezni, hogy valamelyikőtök tud-e énekelni vagy játszik-e valamilyen hangszeren?

-Ez meg honnan jött?- kérdeztem értetlenkedve.

-Majd mindent megtudsz a maga idejében, édesem!- válaszolta egyszerűen, majd megcsókolt.

-Hát, én tudok zongorázni.- mondta Zakuro.

-Nekem meg jó hangom van!- válaszolta Kam.

-Neked meg honnan van gitárod?- kérdeztem Kamtől, mert megláttam egyet a falon.

-Tudod, én bármit megkaphatok!- mondta majd nevetett.

-Kipróbálhatom? Lécci, lécci, lécci!- kérleltem.

-Persze, de vigyázz rá, mert ez az egyetlen egy darab van az egész világon!- figyelmeztetett.

-Oké, oké! Vigyázok rá!- azzal fel is pattantam és odasiettem a gitárhoz. –Olyan szép kék színe van! –tettem hozzá.

   Felvettem a gitárt és felakasztottam a vállamra. Megpendítettem az egyik húrt. Olyan szépen szólt. Elkezdtem rajta játszani egy pörgős számot, amit egy pár héttel ezelőtt írtam. Mindenkinek tátva maradt a szája a dalom hallatán.

-Olyan szép szám. Te írtad?- kérdezték a lányok.

-Igen, pár hete fejeztem be.- válaszoltam.

-Szöveg is van hozzá?- kérdezte Tendou.

-Persze, de nem fogok énekelni! Annyit még elárulok, hogy angol és japán szöveggel írtam.- mondtam magabiztosan.

-Komolyan? Mikor tanultál meg japánul?- kérdezte hitetlenkedve Tendou.

-Sok mindent nem tudsz még rólam!- válaszoltam sunyi mosollyal az arcomon.

-Itt van a dalszöveg?- kérdezte Kam.

-Igen.

-Add ide, majd én eléneklem!- ajánlotta fel.

-Oké!- azzal megkerestem a szöveget a táskámban és odaadtam neki.

   Elkezdtem újra játszani a dalt, Kam meg énekelt:

-When i was darkness at the time

Furueteru kuchibiru

Heya no katasumi de i cry

Mogakeba mogaku hodo

Sukisasaru kono kizu

Yaburareta yakusoku hurt me

Nobody can save me

Kamisama hitotsu dake

Tomete saku you na my love

I need your love

I’m a broken rose…

   Amikor vége lett a dalnak, mindenki tapsolt, így adták tudtunkra, hogy jók voltunk. Még Tendou is tapsolt, pedig nem számítottam rá.

-Isteni voltál drágám! És te is, Kam!- mondta Zero.

-Köszi!- válaszoltunk egyszerre a barátnőmmel.- Amúgy miért kérdezted a többiektől, hogy tudnak-e játszani valamin?- tettem hozzá.

-Csak azért, mert úgy gondoltam, hogy újra összeállhatna a banda.- válaszolta.

-Hogy MI?!- kiáltottam fel.

-Újra összejöhetne a banda, csak új tagokkal.

-Erről szó sem lehet!- vágtam rá.

-De mégis miért? Szeretünk zenélni és együtt megint a csúcson lennénk, mint régen.

- Megvan az oka, hogy miért nem szeretném!

-Talán félsz attól, hogy megint rádvetem magam?- kérdezte Tendou egy sunyi mosollyal az arcán -Megnyugodhatsz, megváltoztam!- ezt már előttem állva mondta.

   Volt a hangjában valami, amitől úgy éreztem, hogy hinnem kell neki. Biztos az eltelt idő változtatta meg ennyire. Már 4 év eltelt, amikor legutoljára találkoztunk.

-És mégis miért kellene neked hinnem?- vontam meg a vállam.

-Mert igazat mondtam.- ezt más úgy mondta, hogy teljesen odahajolt hozzám, mint aki le akar smárolni, de utána felegyenesedett és elment, majd folytatta -Bebizonyítsam?

-Úgyse tudod!- vágtam rá azonnal.

-Majd meglátod!- azzal leült Kameko mellé, mialatt én visszamentem Zerohoz. –Csak tartsd nyitva a szemed és figyelj!

   Mire a mondat végére ért, addigra átkarolta a barátnőmet, aki eléggé meglepődött, de az biztos, hogy élvezte a dolgot.

-Amikor megtörtént AZ a dolog,- ekkor egyenesen a szembe nézett -rájöttem, hogy nem helyes, amit csináltam. Semmi értelme sincs annak, hogy erőszakoskodjunk a másik emberen. Így utólag is szeretnék bocsánatot kérni tőled.

-Hát… - hirtelen nem tudtam megszólalni a döbbenettől, de végül sikerült kimondanom -rendben, elfogadom a bocsánatkérésedet.

-Ennek igazán örülök, és remélem nem baj, hogy találtam más lányt helyetted…

-Semmi kifogásom nincs ellene, de előre szólok, ha megbántod valamivel a barátnőm, esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!- erre a kijelentésemre mindenki elnevette magát, de láttam Tendoun, hogy megértette a mondanivalómat.

   Kam közelebb húzódott Tendouhoz, hogy át tudja ölelni. Olyan jó volt ránézni a barátnőmre, mert tudtam, hogy igazán boldog. Ilyennek szeretném mindig látni. Hirtelen Tendou megcsókolta Kamekot. Láttam mind a kettőjükön, hogy tisztára elvörösödtek, mint egy paradicsom.

-Héj! És velem mi lesz?- kérdezte nevetve Zakuro, mire az újdonsült galambocskák abbahagyták a nyalakodást.- Úgy értem, hogy mindjárt itt az idő!- váltott komoly hangnembe.

-Tényleg, jó, hogy emlékeztettél!- mondtam.

-Igaz is! Most lenne egy kis dolgunk, szóval menn…- nem tudta befejezni Kam, mert Tendou közbeszólt:

-Tudjuk, hogy Zakuro vérfarkas!- jelentette ki egyszerűen.

-Honnan tudod?- kérdezte meglepetten az említett barátnőm.

-Pont ez lett volna az a fontos dolog, amiről beszélni szerettünk volna veletek!- mondta Zero.

-De mégis honnan tudjátok?- kérdeztem én is.

-Ismertük azt az elődjét, akit a boszorkány megátkozott.

-Honnan ismertétek? Ez teljességgel lehetetlen!- mondtam értetlenül.

-Vámpírok vagyunk.- ezt már Tendou mondta nemes egyszerűséggel.

-ÚRISTEN!- egy kis szünet után Kam kérdezte hitetlenkedve.

-Mi a baj?- kérdezte Tendou az édesebbik hangján, majd megsimogatta.

-Belegondoltam, hogy épp az imént smaciztam egy vén trottyal!

-Hát nagyon szépen kösz! Ezt megjegyeztem! Úgy nézek én ki, mint egy tata, akinek tele van az arca ráncokkal?- vágta rá kétségbe esést színlelve Tendou.

-Nem, te attól sokkal aranyosabb vagy.- mondta Kam, majd megcsókolta szíve választottját.

   Pár percig mindenki csendbe volt, majd Zaku hirtelen mocorogni kezdett.

-Van valami baj?- kérdeztem.

-Elkezdődött az átváltozás.- válaszolt a barátnőm helyett Zero.

   Az egész dolog pillanatok alatt megtörtént. Csak azt vettem észre, hogy elviselhetetlen ázott kutya szag van bent, ami nagy valószínűséggel az ifjú vérfarkas barátnőnktől származik. A kinézete viszont sokkal jobb volt, mint a szaga. J Eléggé hasonlított a Twillight farkasaihoz, ami megért egy plusz pontot nálam. Egyszer csak fogtam magam és odaléptem hozzá. Valami azt súgta, hogy biztosan nem fog bántani se engem, se a többieket. Így is lett. Nagy kő esett le a szívemről, amikor hagyta, hogy megsimogassam. Legalább biztosra tudom, hogy belül ugyanaz maradt, ha külsőre meg is változott.

-Vissza tud majd változni?- kérdeztem.

-Amint nem lesz telihold, igen.- válaszolt Tendou.

-Mért, annyira eltelt az idő, hogy besötétedett?- kíváncsiskodott Kam.

-Már 9 is elmúlt.- adott választ Zero.

-Komolyan? Hát jól eltelt az idő, az biztos, de nekem menni kéne, mert apum kinyír, ha nem leszek otthon időben, főleg, hogy holnap suli is lesz.- mondtam egy kicsit idegesen.

-Én meg megígértem, hogy vigyázok rád, és időben hazakísérlek.- kontrázott rá Zero.

-Mikor ígértél te ilyet?- kérdeztem.

-Még tegnap beszéltem a szüleiddel és alkut is kötöttünk.

-Miféle alkut?

-Ha időben hazaviszlek, ott aludhatok nálatok este.

-Zaku itt alszik nálunk, úgyis van még bőven üres szoba a házba.- ajánlotta fel Kam.

-Köszi Kam, jövök neked eggyel.- hálálkodtam barátnőmnek, majd megöleltem őt is és Zakurot is.

-És mi lesz ezzel a banda dologgal?- kérdezte Tendou.

-Majd még meglátom.- mondtam és már el is indultunk kézen fogva Zeroval.

   Még szerencse, hogy nem laktam olyan messze a barátnőmtől, így nagyjából fél óra alatt megérkeztünk az Uchiha birtokra. Fugaku, az apám és Mikoto, az anyám már a kapuban várt minket. Pont időben érkeztünk, mert 10-et ütött az óra.

-Jó estét!- köszönt Zero, majd én is.

-Sziasztok!- mondtam, majd nyomtam egy-egy puszit a szüleim arcára.

-Szerencséd, hogy épp időben hazahoztad a lányom!- mondta apu köszönés képpen.

-Gyertek be! A végén még megfáztok itt nekem!- mondta anyu, majd bementünk.- Maradt még a vacsorából, ha gondoljátok egyetek nyugodtan.

-Köszi anya, de Kamekonál már ettünk.

-Ne legyetek fenn sokáig, holnap iskola. Nem szeretném, ha elkésnél. Mi anyáddal elmegyünk aludni. Oyasumi.- köszönt el apa.

-Oyasumi nasai.- mondtuk egyszerre Zeroval.

   Amint biztosra vettük, hogy az őseim hallótávolságon kívül vannak, Zero felkapott, felvitt a lépcsőn és addig le nem tett az ágyra, míg a szobám ajtaját be nem zárta. Vadul kapott ajkaim után és én ugyanolyan hévvel csókoltam vissza.

   Az egész este nagyszerű volt mindkettőnknek, de Zeronak különösképpen, mert ezen az éjszakán megkaphatott engem. Már elég régóta kérlelt, hogy feküdjek le vele, és úgy gondoltam, hogy ez az este pont megfelelő lesz rá.

   Nem is tudom pontosan, hogy hány óra lehetett, de az biztos, hogy hajnal körül járt az idő, mikor mind a ketten elaludtunk. Jó volt a karjai közt lenni, mert tudtam, hogy biztonságban vagyok és Zero vigyáz rám.