4. fejezet

   A következő két hónap szinte elröppent. Sikeresen leérettségiztünk és még a meglepetésemre, jól is sikerültek. Sokat hülyültünk a barátnőimmel és még a betegségem se nagyon zaklatott, de az utóbbi pár napban egyre sűrűbben jelentkezett. Gyakran volt még hányingerem is, de nem foglalkoztam vele. Gondoltam, biztos elkaptam valami nyavalyát.

   Egy hete szinte minden rámtört. Köhögés, hányás, megfázás. Sose értettem, hogy nyáron hogyan lehet megfázni. Ezek után úgy döntöttem, hogy elmék az orvoshoz.

   Azt mondta a doki, hogy a megfázás ellen tud adni gyógyszert, de a fejfájással és a hányingerrel menjek el nőgyógyászhoz, mert szerinte ez nem valami vírustól van, amit elkaphattam.

-Mikor volt utoljára fiúval?- kérdezte a nőgyógyász.

-Kb két hónapja.- válaszoltam.

-Mikor kezdődött a hányás?

-A héten.

   És még egy csomó dolgot kérdezgetett, majd megvizsgált. Teljesen ledöbbentem a hallottakon.

-A vizsgálatokból kiderült, hogy maga terhes.- hangzottak a doki szavai.

-Ezt nem hiszem el! Biztos benne?- kérdeztem aggodalmasan.

-Igen! Pontosan a harmadik hónap felében jár!- szavai villámcsapásként sújtottak le rám.

   Amikor kijöttem az orvostól, azonnal felhívtam Kamekot.

-Hali Senpai! Mizu veled?- kérdezte.

-Hali! Sürgősen találkoznunk kell! Valami fontosat el akarok mondani!- hadartam.

-Oké, úgyis egyedül vagyok itthon!- mondta zavartan.

-Pár perc és ott vagyok!- azzal letettem a telefont és rohantam a barátnőmhöz.

   Amikor odaértem a házukhoz, becsöngettem. Pár pillanat alatt kinyílt az ajtó és Kam beengedett.

-Na mi az a fontos dolog?- kérdezte idegesen.

-Inkább menjünk be! Nem szeretném, ha kitudódna!- vágtam rá.

-Oké!- mondta, majd bementünk a szobájába.- Most már elmondod, hogy miről van szó?

-Nah szóval, elmentem a dokihoz és kaptam valami bogyót a megfázásra. A fejfájással és a hányással már nem tudott mit kezdeni, de viszont gyanakodott, ezért elküldött a nőgyógyászhoz. Ott azt mondták, hogy két és fél hónapos terhes vagyok.- majdnem egy szuszra mondtam el az egészet, Kamnak meg kistányér méretűek voltak a szemei a meglepettségtől.

-De hát………mégis hogy? Mikor?- jöttek sorra a kérdések.

-Emlékszel még arra a napra, amikor Zakuro átváltozott?- a kérdésemre csak egy bólintás volt a válasz.- Akkor este ugye megtörtént az a dolog, és azzal együtt terhes is lettem.

-És nem is örülsz neki? Csak azért kérdeztem, mert úgy mondtad, mintha kitört volna a 3. világháború!- förmedt rám.

-De örülök neki, csak olyan váratlanul történt az egész. Meg az is aggaszt, hogy hogyan mondjam el Zeronak. Az övé is a baba, nem csak az enyém.- az egészet szinte suttogtam.

-Szerintem hívd fel.- javasolta.

-Majd egy kicsit később! Most valahogy nem tudnék beszélni vele.

-Értem. Itt maradsz még? Úgy értem, hogy jó lenne, ha maradnál, mert nincs itthon senki se és csak későn érnek haza a többiek.

-Persze! És mit fogunk csinálni?

-Nézhetnénk valami filmet. Az Elhurcolva jó lesz?

-Na ná!

   Kameko betette a filmet a DVD lejátszóba és elkezdtük nézni. Nagyon élveztem, mert Taylor volt a kedvenc színészem.

-Szerintem én lelépek, mert holnap még suli van. Tudod, tanévzáró lesz.- mondtam miután vége lett a filmnek.

-Nem lehetne, hogy itt maradsz? Nagyon unatkoznék, főleg, hogy még nincs itthon senki se. Lécci, lécci!- kérlelt.

-Legyen, de nem alszok a kanapén!- kötözködtem vele.

-Köszike!- mondta, majd a nyakamba ugrott.

   Este még beszélgettünk még egy csomó dologról, majd vettem egy forró fürdőt és bebújtam az ágyba. Elég hamar elnyomott az álom és reggelig fel se keltem.

3. fejezet

   Másnap reggel 10 körül kezdtem ébredezni. Zero még aludt. Próbáltam leszedni magamról a kezét, de nem jártam sok sikerrel, mert még jobban magához húzott.

-Ugye nem akarsz itt hagyni?- kérdezte álmosan.

-Csak szerettem volna letusolni.- válaszoltam.

-Majd megyünk együtt, csak még kérek öt percet.- mondta és az arcát belefúrta a hajamba. A szuszogásából ítélve visszaaludt.

   Nem tehettem semmit se, így csak csendben gondolkodtam a tegnap esti történteken. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy az éjszaka pontosan egyszerre értük el a csúcsot.

   Nagyjából fél óra telhetett el, amikor Zero mocorogni kezdett, majd ugyanolyan álmosan megszólalt:

-Ohayou!

   Odafordultam hozzá, majd adtam neki egy szenvedélyes csókot, amit készséggel viszonzott.

-Ohayou!- mondtam én is, és abban a pillanatban kipattantam az ágyból és a fürdő felé vettem irányt. Becsuktam magam mögött az ajtót, de azt még éppen hallottam, ahogy a nem tetszését nyilvánítja ki, azért, amiért egymagára hagytam.

   Kis idő múlva kinyílt a fürdő ajtaja, és Zero lépett mögém a zuhanyzó alá. Szorosan magához ölelt és a nyakamat kezdte el csókolgatni.

-Annyira boldog vagyok.- súgta a fülembe.- Szeretlek!

-Én is téged!- mondtam, majd szembefordított és megcsókolt.

   Nem is tudom pontosan, hogy mennyi idő telt el, de sikeresen mind a ketten letusoltunk és felöltöztünk. Halkan indultunk lefelé a lépcsőn, majd mikor épp le akartunk lépni anyu megszólalt:

-Ugye tudjátok, ha apád rájön, hogy nem mentél iskolába nagy bajban leszel?

-Lécci ne mond el apunak.- kérleltem, miközben aranyos kutyus szemekkel meredtem rá.

-Tőlem nem tudja meg.

-Köszi anyu!- mondtam diadalittasan, majd adtam egy puszit az arcára.

   Szélsebesen kiosontunk a birtokról, hogy még a bátyám, Sasuke se tudjon beköpni apának. Ő már nem jár suliba, hanem az ANBU egyik osztagvezetője Itachi bátyussal együtt.

   Az utunk a suli orvosához vezetett, aki nem mellesleg a drága Tsunade banya és a helyettese Haruno Sakura, aki a drága Sasuke bátyám jegyese is egyben. Amikor odaértünk a dokihoz nagy meglepetés ért. Kameko és Tendou is ott voltak.

-Te meg hogy kerülsz ide?- kérdeztem meglepve.

-Ezt én is kérdezhetném tőled, amúgy nincs kedvem suliba menni.- válaszolta, amin egy cseppet sem lepődtem meg.

-Nekem sincs kedvem a suliba punnyadni.

-Na de nekünk mennünk kell, mert van egy kis dolgunk. Délután találkozunk.- mondta Tendou, majd megcsókolta Kamekot.

-Szia kicsim!- búcsúzott el tőlem Zero, majd nyomott egy forró csókot a számra.

-Okay, sziasztok!- köszöntünk el együtt a barátnőmmel.

   Megvártam, amíg a fiúk hallótávolságon kívülre érnek és belekezdtem:

-Na mesélj! Mi volt az este?

-Hát…- kezdte szégyenlősen Kam- megtörtént AZ a dolog és egyszerűen mesés volt.- mire a végére ért, teljesen felszabadultan mesélte el a dolgot, de persze nekem kellett leállítani, mert nem voltam azért kíváncsi minden részletre.- És nálatok mi volt?

-AZ a dolog volt.- és még az AZ szót is kihangsúlyoztam.

-Komolyan?- kérdezte értetlenkedve.

-Igen, komolyan!- válaszoltam határozottan.

-És milyen volt?

-Jó volt, és a többi részletet nem fogom megosztani veled.- mondtam majd kinyújtottam rá a nyelvemet.- Csak annyi, hogy iszonyatosan vad volt, de mellette óvatos is.

-Ez valami vámpír beütődés?

-Mégis mi?

-Hát Tendou-maci is vadul nyomta, de odafigyelt rám.

-Nem tudom, lehet. Mi lenne, ha együtt mennénk be? Nem kellene annyit várakozni.- vetettem fel az ötletet.

-Jól van, menjünk.

   Megkaptuk mára az igazolásokat. Szerencsénkre ma Sakura volt beosztva délelőttre, így sikerült rávennem, hogy egy szót se szóljon egy Uchihának se, hogy meglógtunk a suliból. Ilyenkor csípem a legjobban a kis buksiját. J

-Blöki-sannal mi van?- kérdeztem hirtelen.

-Gondolom a suliban van, mert amikor felkeltem nem volt a szobában.- válaszolta Kam.

-Szegény… előre sajnálom, de ha már sikeresen meglógtunk, elmehetnénk moziba.

-Jó ötlet, menjünk! És mit fogunk nézni?

-Majd megnézzük a választékot.- mondtam, és utunk egyenest a moziba vezetett.

   Az egész délutánunkat filmnézéssel töltöttük. Zero felhívott, hogy nem tudnak eljönni. Valami sürgős dolguk akadt. Nem is bántuk, mert épp ideje volt már, hogy egy igazi csajos délutánt töltsünk el a barátnőmmel.

   Este sikerült észrevétlenül besurrannom a birtokra és a házba is. Amint beértem a szobámba, bevetettem magam a zuhanyzó alá. Kellemes volt a forró víz alatt álldogálni. Szívem szerint ki se mentem volna, de éreztem, hogy már alig állok a lábamon, ezért gyorsan megtörölköztem és belebújtam a pizsimbe. Mondanom se kell, hamar elnyomott az álom.

2.fejezet

2. fejezet

   Másnap reggel szinte kicsattantam az energiától. Gyorsan összekaptam magam és lementem kajálni. Reggel megint Kameko elé mentem. Amikor találkoztunk, örömömben most én ugrottam a nyakába.

-Héj Ayame! Mi a rajongás tárgya?- kérdezte meglepetten.

-Hát hol is kezdjem?

-Talán a legelején!- jött a válasz.

-Jól van. Reggel felkeltem…- de nem tudtam befejezni, mert közbevágott.

-Azért ne ennyire a legelején!- morgolódott viccesen.

-Jól van, na! Már hülyülni se lehet?- vágtam vissza.

-Dehogynem, de mondjad mán!- sürgetett.

-Tegnap délután felhívott Zero.

-Igen, és?

-Ma találkozunk a suli előtt kettőkor.

-Azt a mázlista eget mán!

-Hát kicsi csibe, így jártál!- poénkodtam vele. Eközben Zakuro is megérkezett és odajött hozzánk.

-Sziasztok! Mizu veletek?- kérdezte Zaku.

-Velem semmi, de ez a dilis lány teljesen, totálisan megőrült!- a mondat végét már nevetve mondta Kam.

-Oszt ugyan mért, ha szabad tudnom?- kérdeztem értetlenkedve.

-Tényleg, miért?- kérdezte Zaku is.

-Nem látod, hogy tiszta őrült? Mondjuk eddig se volt normális…-a végét már nem tudta befejezni, mert nevetésben tört ki az újdonsült vérfarkas jelölt barátnőmmel együtt.

-Nah ezt most megjegyeztem! Megsértődtem rád!- vágtam be képletesen a durcát, és elfordultam.

-Jól van, na! Inkább gyerünk a suliba!- mondta Kam és azzal a lendülettel mentünk is befelé.

   Első óra előtt megint kiültünk a szokásos helyünkre beszélgetni. Hirtelen eszembe jutott, hogy ma van Zakunak a szülinapja. Kivettem a táskámból a gondosan becsomagolt ajándékot és odaadtam neki.

-Boldog szülinapot!- mondtam vidáman.

-Ez komolyan az enyém?- kérdezte meglepetten.

-Hát… nem nekem van ma a szülinapom!- válaszoltam. Ekkor kapott észbe Kam, és ő is odaadta az ajándékát.

-Boldog szülinapot!- mondta.

-Hát ezt… el sem hiszem!... Nagyon szépen… köszönöm! Olyan… aranyosak vagytok!- alig bírta kimondani a meghatódottságtól.

-Na mi lesz? Bontsd már ki az ajándékokat!- mondtam sürgetve. Zakuro azonnal hozzáfogott kibontani a jól becsomagolt meglepetéseket.

-Úristen! Ezt nem hiszem el!- kiáltott örömében.

-Szólítottál?- poénkodtam.

-Na ne kezd már megint az egózást!- morgott rám Kameko.

-De most mi van? Ha egyszer igaz, nem tudok mit tenni ellene!- majd kinyújtottam rá a nyelvemet.

-Kösz szépen nektek! Legalább vigyáz majd valaki az álmaimra, meg nem fogok délutánonként unatkozni!- viccelődött.

-Igazán nincs mit!- mondtuk, szinte már egyszerre.

  Zakuro tőlem egy Taylor Lautner-es párnát kapott. Még tegnap délután vettem. Kamekotól egy eredeti Robert Pattinson által dedikált Breaking Dawn könyvet kapott.

   Becsöngettek. Mentünk órára, de semmi kedvünk se volt. Az összes órát elhülyültem Kammel. Szinte már szakadtunk a röhögéstől, főleg attól, amiket fantáziáltunk.

   Az órák végeztével gyorsan megkajáltam otthon. Nem rohantam, de azért sürgősre vettem a dolgot. A barátnőim csak néztek, de nem szólaltak meg.

   Kb negyed órát vártam a suli előtt Zakuval és Kammel. Nagyon vártam már, hogy találkozzak Zeroval. Egyszerűen nem találtam sehol se a helyem.

   Végre megérkezett Zero. Odaléptem hozzá és azonnal megcsókoltam, és az én nagy örömömre viszonozta. Nyelveink őrjítően vad csatát játszottak egymással. Csak akkor váltunk szét, amikor már egyikünknek se volt már több levegője. A forró csók után még maradt egy kis erőm, hogy apró puszikat adjak az ajkaira.

-Szia drágaságom!- köszönt előre.

-Szia! Annyira hiányoztál!

-Te is nekem, de már itt vagyok!

-Örülök is neki!- mondtam repdesve az örömtől.

   Újra elkezdtünk csókolózni, de most ő csókolt meg engem. Mire sikeresen feleszméltem, azonnal visszacsókoltam. Sajnos nem tartott sokáig, mint az előző, mert egy hang félbeszakított.

-Köhöm!- hallatszódott.- Én is itt vagyok ám!

-Jaj, bocsi!- mondta Zero az illetőnek, de a többit viszont nekem mondta.- Ugye nem baj, hogy Tendou is eljött?

   A pillanatnyi eszméletvesztésemből sikeresen feleszméltem és válaszoltam:

-Nem, csak meglepett a dolog!

-Értem. Akkor mehetünk? Valami nyugis helyen kellene megbeszélni a dolgokat!

-Felőlem indulhatunk. És hova menjünk?

-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hozzátok.- felelte.

-Nem tartom jó ötletnek!- ellenkeztem.

-Miért?- értetlenkedett a drágaságom.

-Klángyűlés folyik otthon, és persze megint kimaradok belőle! Pedig én is vagyok már elég idős hozzá! Na, de mindegy, van fontosabb dolgunk is!- magyarázkodtam.

-Igazad van, de akkor hová menjünk?- kérdezte Zero.

   Pár percig mindenki csendben volt és gondolkozott. Hirtelen megszólalt Kameko:

-Mehetnénk hozzánk. Nincs otthon senki se és egy darabig biztos, hogy nem jönnek haza.

-Jó ötlet! Tőlem indulhatunk, ha nincs ellenedre?- kérdezte Zero Tendoutól.

-Nekem aztán mindegy!- válaszolta nyersen. 

   Abban a pillanatban elindultunk Kamékhez mind az öten. Még Zakuro is eljött, mert nem volt semmi dolga mára. Egész úton azon törtem a fejem, hogy Tendou miért jött el. A régi emlékek is visszajöttek, amitől ideges lettem, de nem mutattam ki.

   Kb négy éve ismerem Zerot és Tendout. Egy bulin ismertem meg őket. Ekkor még kezdő kis ninják voltunk. Kiderült róluk, hogy mind a ketten játszanak egy hangszeren. Zero dobolt, Tendou meg gitározott.

   Amint kiderült, hogy az egyik barátnőmnek segítek az énektudását fejleszteni, azonnal kérdezősködni kezdtek, hogy játszok-e valamilyen hangszeren.

-És hogy segíted a barátnőd? Úgy értem, hogy milyen hangszeren játszol?- kérdezte Tendou az akkori édes hangján.

-Két éve kezdtem el gitározni és fél éve dobolni.- mondtam egy kicsikét kérkedve.

-Te komolyan tudsz dobolni?- kérdezte meglepően Zero.

-Hát mondjuk úgy, hogy csak próbálgatom.

-Ne hülyéskedj már! Majd segítek megtanulni! De persze ha szeretnéd is!- ajánlotta fel.

-Nem tudom, hogy ráérek-e. A nyakunkon van a bankett meg minden, de azért köszi!- mondtam egy kicsit letörve, mert jó lett volna, ha valaki segít egy kicsikét a dobolásban.

- És mit adtok elő a banketten?- kérdezte hirtelen Tendou, aki eddig csak figyelte az eseményeket.

-Az osztálytáncunk a rocky lesz, az évfolyamtáncunk meg a bécsi keringő.

-Segítsek megtanulni pár alaplépést?- kérdezte.

-Ezt meg hogy érted?- kérdeztem értetlenkedve.

-Hát úgy, ahogy mondtam! A gitározás mellett táncolok is. Meg most nincs verseny és egyhamar nem is lesz. Szóval most rengeteg szabadidőm van.- magyarázta.

-Aranyos vagy, de én nem táncolok. Csak segítek a szervezésben.- ábrándítottam ki.

-Mért nem táncolsz?- kérdezte zavartan.

-Mert nincs párom.- vallottam be őszintén.

-Hát azon tudunk segíteni!- nevetett.

-Lennél a párom a banketten?- értetlenkedtem.

-Persze ha szeretnél táncolni!

-De még mennyire!- kiáltottam és a nyakába ugrottam.- Köszönöm!

-Igazán nincs mit! De most gyerünk inkább bulizni!

-Oké! Úgyis azért jöttünk!- mondta Zero, aki csak most ért vissza, mert lelépett a klotyóra, és így le is maradt a beszélgetésünkről.

   A találkozásunk óta eltelt pár hónap, és ez idő alatt szorgalmasan gyakoroltunk Tendouval a bankettre. Arra is volt időm, hogy Zero rendesen megtanítson dobolni.

   A banketten jól sikerültek a táncok és még külön fel is léptünk a bandával. Ekkorra a két sráccal és Yukival összehoztuk a csapatunkat. Yuki az a lány volt, akinek segítettem az énektudását. Zero dobolt, én és Tendou gitároztunk, Yuki meg énekelt. A bandánknak a Vampires lett a neve, mert mindenki szerette a vámpírokat.

   Teljesen rockerekké váltunk. Egész nyáron írogattuk a számokat, próbáltunk, meg sokfelé felléptünk.

   Nem tartott sokáig a bandánk élete, mert Yuki nem abba a suliba jelentkezett, amelyikbe én, és rendszeresen elkésett a próbákról vagy el se jött. Ezek után úgy döntöttünk, hogy tartunk még egy utolsó búcsúkoncertet a faluban és a banda, végleg feloszlik.

   Pont az utolsó fellépésen történt meg az, amitől féltem. Egyszerűen elfelejthetetlen az a dolog.

   Amikor az utolsó számunkat is lejátszottuk és elköszöntünk a rajongóktól, hirtelen Tendou megfogta a kezem és levitt a színpadról.

-Most meg hová viszel?- kérdeztem zaklatottan.

-Majd megtudod, Édesem!- mondta kaján vigyorral az arcán.

-Mi az, hogy Édesem? Te teljesen megőrültél! Engedj el Tendou, mégpedig most azon…- nem hagyta, hogy befejezzem, mert megcsókolt.

   Próbáltam kiszabadulni az ajkai fogságából, de nem nagyon ment. Épp kezdtem volna feladni, amikor hirtelen abbahagyta a csókot. Kiáltani akartam, de befogta a szám, és úgy mentünk tovább.

   Az épület egyik eldugott helyre vitt, majd megállt. Becsukta maga mögött az ajtót és elkezdett felém jönni. Én ösztönösen hátráltam és közben kérleltem.

-Kérlek, engedj el!

-Ugyan miért tenném? Már régóta álmodozom erről a percről!- mondta és hangosan felnevetett.

-Ezt nem teheted!- mordultam rá, de közben hátráltam.

-Dehogynem! El se tudod képzelni, hogy mennyi időt vártam erre! És most itt vagy, csak az ENYÉM!- az utolsó szót megnyomta.

-Kérlek, ne tedd! Engedj el!- szinte már sírtam és mozdulni se tudtam, mert a hátam mögött fal volt, és ő nem engedett el. Erősen a falhoz nyomott a csípőjével.

- Most végre nem tudsz elmenekülni!- felnevetett majd megcsókolt.

   A csók után még adott egy puszit a számra, majd ajkaival a nyakamra vándorolt. Elkezdte szívni a nyakam és apró puszikat is lehelt rá. Ekkor elengedte a jobb kezem és az övé a felsőm alá került.

   Elkezdett simogatni, amibe beleborzongtam, de nem az örömtől, hanem a félelemtől. A másik kezével is elengedte a kezem, és a felsőmet kezdte kigombolni, de közben fogva tartotta szám az ő szájával.

   A felsőm utolsó gombjánál tartott, amikor hirtelen felbátorodtam és a jobb kezemmel, behúztam neki egyet. Egy lépést távolodott tőlem, hogy megnézze a vérző orrát. Kaptam a lehetőségen, és azonnal belerúgtam a tojásaiba. Felordított a fájdalomtól és összeesett.

-Így jár az, aki megpróbál velem kikezdeni! Ha mégegyszer megpróbálod, esküszöm, hogy tojásrántottát csinálok a tökeidből!- és mindezt a szemébe mondtam egy vigyorral az arcomon.

   Gyorsan feltéptem az ajtót és visszarohantam a többiekhez. Ez idő alatt felszárítottam a könnyeimet és rendbe szedtem a ruhám meg a hajam.

   Amikor visszaértem, a többiek elkezdtek kérdezgetni, hogy merre jártam.

-Hol voltál? Mindenki hiányolt! És Tendou merre van?- jöttek sorozatba a kérdések hol Yukitól, hol meg Zerotól.

-Csak sétálgattam kint egy kicsit! Tendout meg nem tudom, hogy merre van. Nem láttam!- próbáltam higgadt maradni.

   Az este többi részét a barátaimmal töltöttem. Hajnali kettő körül kértem meg Zerot, hogy kísérjen haza.Út közben beszélgettünk, és azt mondta nekem, hogy az első találkozásunk óta szeretne még jobban megismerni. Azt is elárulta, hogy mennyire szerelmes lett belém. Erre hirtelen nem tudtam mit válaszolni, ezért azt mondtam, hogy még meggondolom.

   Másnap reggel felhívtam, és közöltem vele, hogy tőlem okés a dolog. Délután találkoztunk és megbeszéltük azért még egyszer az egészet. Attól kezdve egy párt alkottunk Zeroval, és azóta az eset óta nem hallottam Tendouról.

   A gondolatmenetemet a kulcs kattanása a zárban szakította félbe. Megérkeztünk Kamekoékhoz. Kívülről kicsinek tűnt a ház, de nagyon is tágas volt belülről.

   Épp mentünk befelé a drága barátnőm szobájába, amikor félrehívott, mert beszélni szeretett volna velem.

-Olyan aranyos feje van Tendounak! Annyira hasonlít Sasukéra!- kezdett bele.

-Hát szerintem nem! Ja és kerüld el jó messzire, ha tudod!- figyelmeztettem.

-De mégis miért?- kérdezte értetlenkedve.

-Meséltem már neked a volt bandáról,- kezdtem bele a mondókámba- szóval ezt a részét, nem részletezem. Az utolsó fellépésünkről is beszéltem. Akkor történt meg az, amit soha nem felejtek el.- elhallgattam. Egyszerűen nem bírtam kimondani.

-Jó, de mégis mi történt?- faggatózott tovább.

-Nem szeretek róla beszélni, de neked most kivételesen elmondom. De esküdj meg, hogy soha senkinek nem mondod el!

-Esküszöm!- vágta rá komolyan.

-Annyi az egész, hogy a búcsúkoncert után majdnem megerőszakolt.- a végét szinte már úgy mondtam, hogy alig lehetett hallani.

-Ez… ez… szörnyű! De mért nem… mondtad el hamarabb?

-Figyelj! Eddig soha, senkinek nem mondtam el! És biztos vagyok benne, hogy ő se tette! Te vagy a legelső, akinek ezt elmondtam!

-Nézd! Bennem totálisan megbízhatsz! Ígérem, hogy soha senkinek se mondom el!

-Köszi! Ez sokat jelent nekem!- és átöleltem.

-Ugyan már! Erre valók a barátok, nem?

-De!

-Azért még bepróbálkozhatok nála?- kérdezte nevetgélve.

-Felőlem aztán azt csinálsz, amit akarsz, de vigyázz magadra! Oké?

-Oké!- mondta és utána bementünk a többiekhez Kam szobájába.

   Egész aranyos kis szoba volt. Tele volt poszterekkel. Az ágya fölött egy óriási Taylor Lautneres poszter volt. A többi mind Alkonyatos volt. A szoba plafonjáról lógott egy delfines csengő. A falak tele voltak még macskás képekkel. Kamnek ugyanis a delfin és a cica a kedvenc állata.

   Én is szeretem ezeket az állatokat, de én inkább kutyapárti vagyok. Ezért van otthon két husky kutyám. A fiút Caesarnak, a lányt Mayának neveztem el.

   Mindenki leült a szoba közepén álló üvegasztal köré a kényelmes kanapékra. Én természetesen Zero mellé ültem. Zakuro az egyszemélyes fotelbe, míg Kam Tendou mellé telepedett le egy másik kanapéra, de nem olyan közel, mint én és Zero.

-Mi az a fontos dolog, amiről beszélni szerettél volna?- kérdeztem kíváncsian Zerotól.

-Először is lenne egy kérdésem a barátnőidhez!

-Mondjad már!- sürgette Zaku.

-Csak szeretném megkérdezni, hogy valamelyikőtök tud-e énekelni vagy játszik-e valamilyen hangszeren?

-Ez meg honnan jött?- kérdeztem értetlenkedve.

-Majd mindent megtudsz a maga idejében, édesem!- válaszolta egyszerűen, majd megcsókolt.

-Hát, én tudok zongorázni.- mondta Zakuro.

-Nekem meg jó hangom van!- válaszolta Kam.

-Neked meg honnan van gitárod?- kérdeztem Kamtől, mert megláttam egyet a falon.

-Tudod, én bármit megkaphatok!- mondta majd nevetett.

-Kipróbálhatom? Lécci, lécci, lécci!- kérleltem.

-Persze, de vigyázz rá, mert ez az egyetlen egy darab van az egész világon!- figyelmeztetett.

-Oké, oké! Vigyázok rá!- azzal fel is pattantam és odasiettem a gitárhoz. –Olyan szép kék színe van! –tettem hozzá.

   Felvettem a gitárt és felakasztottam a vállamra. Megpendítettem az egyik húrt. Olyan szépen szólt. Elkezdtem rajta játszani egy pörgős számot, amit egy pár héttel ezelőtt írtam. Mindenkinek tátva maradt a szája a dalom hallatán.

-Olyan szép szám. Te írtad?- kérdezték a lányok.

-Igen, pár hete fejeztem be.- válaszoltam.

-Szöveg is van hozzá?- kérdezte Tendou.

-Persze, de nem fogok énekelni! Annyit még elárulok, hogy angol és japán szöveggel írtam.- mondtam magabiztosan.

-Komolyan? Mikor tanultál meg japánul?- kérdezte hitetlenkedve Tendou.

-Sok mindent nem tudsz még rólam!- válaszoltam sunyi mosollyal az arcomon.

-Itt van a dalszöveg?- kérdezte Kam.

-Igen.

-Add ide, majd én eléneklem!- ajánlotta fel.

-Oké!- azzal megkerestem a szöveget a táskámban és odaadtam neki.

   Elkezdtem újra játszani a dalt, Kam meg énekelt:

-When i was darkness at the time

Furueteru kuchibiru

Heya no katasumi de i cry

Mogakeba mogaku hodo

Sukisasaru kono kizu

Yaburareta yakusoku hurt me

Nobody can save me

Kamisama hitotsu dake

Tomete saku you na my love

I need your love

I’m a broken rose…

   Amikor vége lett a dalnak, mindenki tapsolt, így adták tudtunkra, hogy jók voltunk. Még Tendou is tapsolt, pedig nem számítottam rá.

-Isteni voltál drágám! És te is, Kam!- mondta Zero.

-Köszi!- válaszoltunk egyszerre a barátnőmmel.- Amúgy miért kérdezted a többiektől, hogy tudnak-e játszani valamin?- tettem hozzá.

-Csak azért, mert úgy gondoltam, hogy újra összeállhatna a banda.- válaszolta.

-Hogy MI?!- kiáltottam fel.

-Újra összejöhetne a banda, csak új tagokkal.

-Erről szó sem lehet!- vágtam rá.

-De mégis miért? Szeretünk zenélni és együtt megint a csúcson lennénk, mint régen.

- Megvan az oka, hogy miért nem szeretném!

-Talán félsz attól, hogy megint rádvetem magam?- kérdezte Tendou egy sunyi mosollyal az arcán -Megnyugodhatsz, megváltoztam!- ezt már előttem állva mondta.

   Volt a hangjában valami, amitől úgy éreztem, hogy hinnem kell neki. Biztos az eltelt idő változtatta meg ennyire. Már 4 év eltelt, amikor legutoljára találkoztunk.

-És mégis miért kellene neked hinnem?- vontam meg a vállam.

-Mert igazat mondtam.- ezt más úgy mondta, hogy teljesen odahajolt hozzám, mint aki le akar smárolni, de utána felegyenesedett és elment, majd folytatta -Bebizonyítsam?

-Úgyse tudod!- vágtam rá azonnal.

-Majd meglátod!- azzal leült Kameko mellé, mialatt én visszamentem Zerohoz. –Csak tartsd nyitva a szemed és figyelj!

   Mire a mondat végére ért, addigra átkarolta a barátnőmet, aki eléggé meglepődött, de az biztos, hogy élvezte a dolgot.

-Amikor megtörtént AZ a dolog,- ekkor egyenesen a szembe nézett -rájöttem, hogy nem helyes, amit csináltam. Semmi értelme sincs annak, hogy erőszakoskodjunk a másik emberen. Így utólag is szeretnék bocsánatot kérni tőled.

-Hát… - hirtelen nem tudtam megszólalni a döbbenettől, de végül sikerült kimondanom -rendben, elfogadom a bocsánatkérésedet.

-Ennek igazán örülök, és remélem nem baj, hogy találtam más lányt helyetted…

-Semmi kifogásom nincs ellene, de előre szólok, ha megbántod valamivel a barátnőm, esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!- erre a kijelentésemre mindenki elnevette magát, de láttam Tendoun, hogy megértette a mondanivalómat.

   Kam közelebb húzódott Tendouhoz, hogy át tudja ölelni. Olyan jó volt ránézni a barátnőmre, mert tudtam, hogy igazán boldog. Ilyennek szeretném mindig látni. Hirtelen Tendou megcsókolta Kamekot. Láttam mind a kettőjükön, hogy tisztára elvörösödtek, mint egy paradicsom.

-Héj! És velem mi lesz?- kérdezte nevetve Zakuro, mire az újdonsült galambocskák abbahagyták a nyalakodást.- Úgy értem, hogy mindjárt itt az idő!- váltott komoly hangnembe.

-Tényleg, jó, hogy emlékeztettél!- mondtam.

-Igaz is! Most lenne egy kis dolgunk, szóval menn…- nem tudta befejezni Kam, mert Tendou közbeszólt:

-Tudjuk, hogy Zakuro vérfarkas!- jelentette ki egyszerűen.

-Honnan tudod?- kérdezte meglepetten az említett barátnőm.

-Pont ez lett volna az a fontos dolog, amiről beszélni szerettünk volna veletek!- mondta Zero.

-De mégis honnan tudjátok?- kérdeztem én is.

-Ismertük azt az elődjét, akit a boszorkány megátkozott.

-Honnan ismertétek? Ez teljességgel lehetetlen!- mondtam értetlenül.

-Vámpírok vagyunk.- ezt már Tendou mondta nemes egyszerűséggel.

-ÚRISTEN!- egy kis szünet után Kam kérdezte hitetlenkedve.

-Mi a baj?- kérdezte Tendou az édesebbik hangján, majd megsimogatta.

-Belegondoltam, hogy épp az imént smaciztam egy vén trottyal!

-Hát nagyon szépen kösz! Ezt megjegyeztem! Úgy nézek én ki, mint egy tata, akinek tele van az arca ráncokkal?- vágta rá kétségbe esést színlelve Tendou.

-Nem, te attól sokkal aranyosabb vagy.- mondta Kam, majd megcsókolta szíve választottját.

   Pár percig mindenki csendbe volt, majd Zaku hirtelen mocorogni kezdett.

-Van valami baj?- kérdeztem.

-Elkezdődött az átváltozás.- válaszolt a barátnőm helyett Zero.

   Az egész dolog pillanatok alatt megtörtént. Csak azt vettem észre, hogy elviselhetetlen ázott kutya szag van bent, ami nagy valószínűséggel az ifjú vérfarkas barátnőnktől származik. A kinézete viszont sokkal jobb volt, mint a szaga. J Eléggé hasonlított a Twillight farkasaihoz, ami megért egy plusz pontot nálam. Egyszer csak fogtam magam és odaléptem hozzá. Valami azt súgta, hogy biztosan nem fog bántani se engem, se a többieket. Így is lett. Nagy kő esett le a szívemről, amikor hagyta, hogy megsimogassam. Legalább biztosra tudom, hogy belül ugyanaz maradt, ha külsőre meg is változott.

-Vissza tud majd változni?- kérdeztem.

-Amint nem lesz telihold, igen.- válaszolt Tendou.

-Mért, annyira eltelt az idő, hogy besötétedett?- kíváncsiskodott Kam.

-Már 9 is elmúlt.- adott választ Zero.

-Komolyan? Hát jól eltelt az idő, az biztos, de nekem menni kéne, mert apum kinyír, ha nem leszek otthon időben, főleg, hogy holnap suli is lesz.- mondtam egy kicsit idegesen.

-Én meg megígértem, hogy vigyázok rád, és időben hazakísérlek.- kontrázott rá Zero.

-Mikor ígértél te ilyet?- kérdeztem.

-Még tegnap beszéltem a szüleiddel és alkut is kötöttünk.

-Miféle alkut?

-Ha időben hazaviszlek, ott aludhatok nálatok este.

-Zaku itt alszik nálunk, úgyis van még bőven üres szoba a házba.- ajánlotta fel Kam.

-Köszi Kam, jövök neked eggyel.- hálálkodtam barátnőmnek, majd megöleltem őt is és Zakurot is.

-És mi lesz ezzel a banda dologgal?- kérdezte Tendou.

-Majd még meglátom.- mondtam és már el is indultunk kézen fogva Zeroval.

   Még szerencse, hogy nem laktam olyan messze a barátnőmtől, így nagyjából fél óra alatt megérkeztünk az Uchiha birtokra. Fugaku, az apám és Mikoto, az anyám már a kapuban várt minket. Pont időben érkeztünk, mert 10-et ütött az óra.

-Jó estét!- köszönt Zero, majd én is.

-Sziasztok!- mondtam, majd nyomtam egy-egy puszit a szüleim arcára.

-Szerencséd, hogy épp időben hazahoztad a lányom!- mondta apu köszönés képpen.

-Gyertek be! A végén még megfáztok itt nekem!- mondta anyu, majd bementünk.- Maradt még a vacsorából, ha gondoljátok egyetek nyugodtan.

-Köszi anya, de Kamekonál már ettünk.

-Ne legyetek fenn sokáig, holnap iskola. Nem szeretném, ha elkésnél. Mi anyáddal elmegyünk aludni. Oyasumi.- köszönt el apa.

-Oyasumi nasai.- mondtuk egyszerre Zeroval.

   Amint biztosra vettük, hogy az őseim hallótávolságon kívül vannak, Zero felkapott, felvitt a lépcsőn és addig le nem tett az ágyra, míg a szobám ajtaját be nem zárta. Vadul kapott ajkaim után és én ugyanolyan hévvel csókoltam vissza.

   Az egész este nagyszerű volt mindkettőnknek, de Zeronak különösképpen, mert ezen az éjszakán megkaphatott engem. Már elég régóta kérlelt, hogy feküdjek le vele, és úgy gondoltam, hogy ez az este pont megfelelő lesz rá.

   Nem is tudom pontosan, hogy hány óra lehetett, de az biztos, hogy hajnal körül járt az idő, mikor mind a ketten elaludtunk. Jó volt a karjai közt lenni, mert tudtam, hogy biztonságban vagyok és Zero vigyáz rám.

1.fejezet

1.fejezet

   Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, csak annyi különbséggel, hogy másként végződött.

   Mint általában alig bírtam reggel felkelni, meg alapból keveset aludtam, de reggelente mindig tele voltam energiával. Most a szúnyogok miatt nem aludtam.

   Ayame Uchihának hívnak, igen Uchiha. Sokan le szoktak döbbenni rajta, hogy az Uchiha klánban van egy aranyos és segítőkész lány. 18 éves vagyok, végzős a Konohai Cross gimiben. Szőkésbarna a hajam (inkább mondjuk csak barnának), és vörös melírcsíkok vannak benne, a szemem szép gesztenyebarna. Kb 170 centi magas vagyok. Régebben én voltam az osztályban a csendes kislány. Mostanra kinyílt a szám és bárkit, bárhol, bármikor szívesen kiosztok. Arról meg ne is beszéljünk, hogy rettenetesen egoista vagyok.

   Fél hét körül szoktam felkelni, de persze sose szoktam kimászni az ágyból időben. Hét után nem sokkal végeztem az öltözködéssel, fogmosással meg a pakolással. Ugyanolyan unottan mentem le reggelizni, mint általában szoktam.

   A kaja végeztével elmentem Kameko elé. Kameko Nara az én legjobb barátom. Szinte testvérek vagyunk már.

   Az úton megláttam őt, ahogy széles vigyorral az arcán integet nekem. Visszaintettem neki, mire azon kaptam magam, hogy a nyakamban lóg.

-Szia Aya-sempai!- mondta.

-Szia Csibe-chan!- visszaköszöntem neki. Én neveztem el őt Csibének a szőke haja miatt. Kicsit furi, hogy Nara létére szőke, de jól áll neki.

-Mizu veled? Olyan rég találkoztunk!- mondta.

-Semmi különös, csak szarul aludtam! És veled mi történt tegnap óta?

-Csak a szokásos.- válaszolta- Olvastam.

-Mily meglepő! Oszt ugyan mi a szöszt olvastál?

-Az Alkonyatot, de persze átdolgozva!- és egész úton csak mondta, hogy melyik szereplőt, hogyan alakították át.

   Mire megérkeztünk a sulihoz, Zakuro már várt minket. Zakuro a drága 6. Hokagénk, Naruto Uzumaki húga. Mi hárman alkotjuk a falu 13-as csapatát. A suli mellett ninják is vagyunk. A Hokage bejelentette, hogy 18 éves korig kötelező a suli. Persze ez miatt is mi szívtunk, de hála az égnek, ez az utolsó évünk. Még az volt a szerencsénk, hogy normális igazgatót kaptunk Kaien Cross személyében.

-Szia Cicus!- mondtuk egyszerre Kammel.

-Sziasztok! Mizu veletek?- kérdezte.

-Semmi változás tegnap óta.- mondtam és már indultunk befelé a suliba.

   Miután felmásztunk a legfelső emeletre, szinte mind a hárman elfáradtunk. Sose szoktuk meg ezt a sok lépcsőt. Persze a szokásos helyünkre vánszorogtunk el, ahova senki se mert ülni. Mindenki tartott a 13-as csapattól, végül is mi voltunk a falu legjobbjai. Ezt nem szimplán egózásból mondom, mert ez valóban így van. Általánosságban úgy beszélnek rólunk, mint a régi 7-es csapatról. Ugyanolyan elszántak, kitartóak és kíméletlenek vagyunk.

-Képzeljétek el, hogy rábírtam venni Sasukét arra, hogy üljön nekem modellt!- mondtam, miután mindannyian kényelmesen elhelyezkedtünk.

-Hogyan sikerült? És milyen lett?- kérdezte Kam izgatottan.

-Hát egy kicsikét nehéz volt rávenni, de végül is sikerül. És képzeld el, hogy amikor megmutattam neki a végeredményt, mosolygott és hozzátette, hogy jó lett.- válaszoltam.

-Mire vársz még? Mutasd már!- támadt le Zaku.

-Jól van, na! Nem kell azért leszedni a fejem!- Nagy nehezen előkotorásztam a füzetem, amibe rajzoltam, és megmutattam nekik.

-Hát ez eszméletlen jó lett!- kezdte dicsérni a munkám Zakuro.

-Irtó jó lett! Ugye nekem is rajzolsz majd?- kérdezősködött Kameko.

-Majd meglátom még!- válaszoltam.

-Na de lécci! Tudod, hogy szeretlek!

-Mondom, még átgondolom! És igen, tudom, hogy szeretsz!

-Azt az egoista eget mán rád!- förmedt rám Kam.

-Tán baj? Nem lehet mindenki átlagos!- vágtam vissza.

   A kis civakodásunknak a csengő vetett véget. A becsöngetésünk a Linkin Park száma, a Given Up volt. Nagyon imádom ezt a számot, és imádok rá tombolni.

   Pont a csengő után kaptam egy kisebb fajta sokkot. Megláttam a magyar tanáromat egy irtó ronda szoknyában. Na meg az is rátett egy lapáttal, hogy a pólóját belehúzta a szoknyába és nem vett fel egy harisnyát se. Ezt a nőt utálom majdnem a legjobban, állandóan lehúzza a jegyeimet.

   A barátnőimmel összenéztünk, és mind a hárman nevetésben törtünk ki. Alig bírtuk abbahagyni.

   Kezdetét vette egy unalmas irodalom óra. Már vagy két hete a Rómeó és Júlia a téma. Mindenki unja már, de biztos, hogy egy pár órát még eltöltünk a halott szerelmesekkel.

   Majdnem bealudtam már, amikor megszólalt a csengő. Istenemre mondom, mindig jókor szólal meg a szabadságot jelző hang.

  A szünet után még egy unalommal teli óra következett, a kémia. Legszívesebben kinyírnám a hárpiát, alias kémia tanárunkat. Akkora egy paraszt.

   Az óra vége körül járhattunk, amikor meghallottam valamit.

-Vaúúúúúúúúúúúúú!

   Azonnal összenéztünk Kammel.

-Mi volt ez a hang?- kérdezte suttogva.

-Mintha egy farkasüvöltést hallottam volna.- mondtam meglepetten.- De nem hiszem, hogy egy sima farkas lett volna.

-Akkor meg mi?- faggatózott Kam.

-Szerintem vérfarkas volt. Az átlagos farkasok nem így vonyítanak!- válaszoltam.

-Biztos vagy benne?

-100 %-osan!- feleltem, de még másra is felfigyeltem.- Nézd Zakut! Olyan furin viselkedik!

-Tényleg! Óra elején semmi baja sem volt! Mi lehet vele?

-Nem tudom, de szerintem a vonyításnak is köze van ehhez!

   Kameko csak a bólintásával jelezte, hogy igazam van.

-Tanárnő! Kimehetek a mosdóba? Rosszul érzem magam!- kérdezte Zakuro türelmetlenül.

-Persze!- hangzott a válasz, azzal Zaku kiment a teremből és az óra utolsó pár percében jött vissza.

   Mikor vége lett ennek az órának is, azonnal kimentünk és kérdőre vontuk Zakut az incidensről.

-Mi volt ez az egész?- fakadtunk ki egyszerre Kamekoval.

-Semmi, csak rosszul éreztem magam!- jött a határozott válasz.

-De valami biztos volt!- erősködött Kam.

-Már mondtam, hogy…- nem bírta befejezni, mert közbevágtam.

-Zakuro mondd el, hogy mi történt valójában! Nem szoktál hirtelen rosszul lenni! Ismerlek!- szinte már kiabáltam.

-Hát jól van!... Meghallottam a vérfarkas vonyítását!

-Tudtam, hogy az áll a háttérben!- mondtam, de már sokkal halkabban.

-Szóval meghallottam és egy hang azt mondta, hogy engedjem szabadjára az állatot.

-Ezt meg hogy érted?- értetlenkedett a másik barátnőm.

-Úgy értem, ahogy mondtam! Egyszerűen azt akarta, hogy változzak át…- jött a válasz, de nem hagytam befejezni.

-Vérfarkassá!

-Pontosan.

-De mitől?- kérdeztem.

-Kb 500 évvel ezelőtt egy boszorkány megátkozta a családom és minden tizedik generációra hat. Narutoval ketten vagyunk a tizedikek, de őrá nem hat az átok. Szerintem azért, mert ő idősebb és amúgy általában lányok voltak a tizedikek.

-Ez egész különös!- gondolkodva mondtam.- Eddig nem is hittem a létezésükben…- de nem bírtam befejezni, mert Zaku közbevágott.

-Akkor változok át, amikor 18 éves leszek.

-Vagyis holnap!- mondta Kam.

-Igen! És az benne a legszarabb, hogy nem tudok semmit se tenni ellene!- morogta a mi kis cicusunk.

-Ott akarok lenni veled, amikor átváltozol!- mondtam nemes egyszerűséggel.

-Nem! Nem sodorhatom veszélybe az életeteket!- ellenkezett velem Zakuro.

-De igenis ott leszünk!- csattant fel hirtelen Kam.

-Na jól van. De biztos távolban kell lennetek, mert nem tudom, hogy meg foglak-e ismerni titeket!- egyezett bele.

-Kösz szépen Cicus!- örvendezett Kameko.

-Várj!- csattantan fel.

-Mi van már?

-Most már nem hívhatjuk Cicusnak!

-De mért nem?- értetlenkedett a csibe.

-Mert átváltozik egy vérfarkassá, ami egy olyan kutyaszerű izé! Nem?

-De! Teljesen igazad van!

-Tudom!- mondtam egy széles mosollyal az arcomon.

-Na ne kezdjél mán megint egózni!- szinte kiabálta.

-Most mért? Valakinek ki kell emelkedni a társadalmi ranglistán!- vetettem oda nemes egyszerűséggel.

-Te olyan…- nem tudta befejezni, mert félbeszakította csengő. Istenem, mindig a jó pillanatokban szólalt meg.

   A mai napon még túléltünk még öt órát. Tesin fociztunk, angolon témazárót írtam, a többi óra meg unalmasan telt. Az utolsó órán viszont nagyon rosszul lettem. Elkezdtem köhögni, meg alig kaptam levegőt. A tanárnő megengedte, hogy kimenjek a mosdóba. Legalább tíz perc telt el, mire aránylag rendbe tudtam szedni magam. Miután vége lett az órának, mindkét barátnőm kérdőre vont.

-Jól vagy?- kérdezték majdnem egyszerre.

-Igen, semmi bajom!- mondtam határozottan.

-Hát nem úgy néztél ki, mint akinek semmi baja sincs!- förmedt rám Kameko.

-Mondom, hogy jól vagyok! Csak köhögtem!

-Meg majdnem megfulladtál!

-Komolyan semmi bajom! Jól vagyok! Kösz, hogy így aggódtok értem, de…- nem tudtam befejezni, mert Zaku közbevágott.

-Miért nem mondod el az igazat?- szinte lehetett hallani a hangján, hogy valóban aggódik miattam. Egy kis hallgatás után belekezdtem.

-Az egész kb egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor elmentem a dokihoz, hogy kiírassam magam, mert nem volt kedvem suliba jönni. Akkor vett észre valamit a torkomban, ezért elküldött Tsunade banyához. Azt mondta, hogy rákos lett a torkom. Egy idő után elkezdek majd köhögni és a végén, alig kapok majd levegőt, mert ez a betegség átmegy a légcsőre és elzárja. Akkor azt mondta Tsunade, hogy kb másfél évem van, de lehet, hogy kevesebb.- miután befejeztem, mind a ketten leosztottak, hogy mért nem mondtam el nekik.

-Ezt a fontos dolgot mért nem mondtad el legalább nekünk?- kezdte Kam.

-Mert nem akartam, hogy sajnáljatok!

-De mi a barátaid vagyunk! Nekünk igazán elmondhattad volna!- folytatta Zaku.

-Tudom, hogy a barátaim vagytok, és nagyon sajnálom az egész dolgot! Sajnálom, hogy nem mondtam el! És igazatok van! Nektek tényleg el kellett volna mondanom!- a végét már suttogva és sírva mondtam.

-Jól van, na! Ne sírj már!- nyugtattak mind a ketten és egyszerre öleltek át. Nagyon jól esett, hogy a barátaim mellettem voltak és vigyáztak rám. Hosszú percekig néma csöndben voltunk.

-Nah lányok én mentem, mert még sok dolgom van otthon!- szólalt meg Zaku elsőnek.

-Oks. Én is megyek, mert sok dolgom van, amit el kell intéznem!- vágta rá Kameko.

-Én meg unatkozok egy pár órát otthon, mert senki sincs most otthon!- egy kicsikét letörten mondtam- Akkor, sziasztok!

-Szia Aya-sempai!- köszönt el Kameko.

-Sziasztok! Majd holnap talizunk!- fejezte be az elköszönést Zakuro.

   A délután többi része unalmasan telt. Nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért elkezdtem olvasni egy könyvet, ami egy félvámpírról szólt.

   Egyszer azon kezdtem el gondolkozni, hogy milyen lenne vámpírnak lenni. Egyszerűen minden gondom megoldódna, a betegségemet is beleértve. Egyáltalán nem mindegy, hogy a halál után feltámadok-e vagy se. Inkább legyek egy lelketlen gyilkos, minthogy elveszítsem a barátaimat.

   A gondolatmenetemből egy hang ébresztett fel, de nem akármilyen hang, hanem Darth Vader indulója. Hirtelen annyira megijedtem, hogy a szívem biztosan kihagyott egy dobbanást, éreztem. Amint sikerült a sokközeli állapotból a normál állapotba visszaállnom, azonnal megnéztem, hogy ki hív. Nagy meglepetésemre Zero Kiryu hívott, a pasim. Felvettem és beleszóltam.

-Igen!

-Szia drágám! Hogy vagy?- kérdezte az édes hangján.

-Szia! Megvagyok, mint általában. Te?

-Én is, csak nagyon hiányzol!

-Te is hiányzol nekem!

-Figyelj! Holnap délután ráérsz?- szinte elhadarta az egészet. Egy kis szünet után válaszoltam.

-Éppen rá, de miért?

-Csak szeretnék veled találkozni, meg valami fontosat is mondani szeretnék! Holnap hány órád lesz?

-Hat lesz. Fél kettő körül végzek.

-Oks, majd megyek és legyél ott a gimi előtt kettőre.

-Ott leszek. Szeretlek. Szia!

-Én is szeretlek! Szia!

   Miután letettem a telefont, magamban felsikítottam, mert nagyon örültem, hogy holnap találkozhatok Zeroval.

   Olyan aranyos egy srác. Szép hamulila szemei, és szürke haja van. Nagyon édes, amikor mosolyog. A csókja meg eszméletlenül jó! J

   Este hét előtt azt vettem észre, hogy egy hatalmasat korgott a gyomrom. Éhes voltam már, ezért lementem kajálni. Vacsora után bevetettem magam a gép elé. Még szerencse, hogy gyors gépem van, így hamar el tudtam kezdeni a kockulást. Alig volt valami változás tegnap óta, ezért kikapcsoltam a gépet és elmentem tusolni. Este még olvastam egy kicsit, de álmos lettem, így lefeküdtem aludni.