Délután kettő körül
ébredtem fel és még mindig Zero karjai közt voltam.
-Jót aludtál?- kérdezte, miközben a hajammal játszadozott.
-Én igen, de te nem aludtál?- kérdeztem álmosan.
-De, csak hamarabb felkeltem.- válaszolta.
-És mit csináltál, ameddig fel nem ébredtem?-
kíváncsiskodtam tovább.
-Jó játék a hajad!- mondta és adott egy puszit a homlokomra.
Azonnal odahúztam és megcsókoltam.
Amikor szétváltunk
levegőhiány miatt, kimásztam az ágyból, és nagy nehezen felöltöztem. Zero is
felkapta a ruháit, majd rendet raktunk a szobában, mert minden össze vissza
volt a hancúr miatt.
Kb. 4 óra lehetett,
amikor megszólalt a telefonom. A drága vérfarkas barátnőm hívott.
-Szia! Merre vagy?- támadt le hirtelen, amikor felvettem a
telefont.
-Héj! Nyugi van kislány! Mindent elmondok, csak ne kiabálj!
-Jól van, na! Csak szeretném tudni, hogy merre vagy, mert
nem jöttél suliba! Meg Kameko mondta, hogy reggel szarul voltál.- mondta már
halkabban.
-Nézd, Már sokkal jobban vagyok. Kösz, hogy aggódsz értem!- meg
kellett nyugtatnom.
-Hál’ istennek! De merre vagy?- kérdezte.
-Zeronál vagyok, de mért kérdezted?
-Nem telefon téma! Mondj egy címet és indulok is!- elárultam
a címet, azzal Zaku le is tette a telefont.
-Valami baj van?- kérdezte Zero.
-Valószínűleg. Eléggé zaklatott volt Zakuro hangja. Azt
mondta, hogy eljön. Remélem el fogja mondani, amit a telefonba nem akart.-
válaszoltam egy kicsit idegesen.
Nem kellett negyed
óránál többet várnunk, ugyanis Zaku csöngetett az ajtón. Mindketten lementünk
és Zero ajtót nyitott.
-Sziasztok!- köszönt előre.
-Szia!- köszöntünk mi is.- Gyere be!- mondta Zero.
-Mi az a fontos dolog, amit nem lehet telefonon
megbeszélni?- kérdeztem, amit beértünk a nappaliba és leültünk.
-Hé, még csak most jöttem!- vágott vissza, amin teljesen
meglepődtem, mert Zaku nem olyan vitatkozós típus.
-Jól van na, de gondolhatod, hogy milyen hangulatom lehet,
hogy csak úgy lecsaptad a telefont. Ezt én szoktam csinálni!
Mérgelődésemre mind
a ketten elnevették magukat, de abbahagyták, mert szembesültek a rosszalló
pillantásommal.
-Na szóval…- kezdett bele Zakuro, de pár másodpercre
abbahagyta, gondolom azért, hogy összeszedje a gondolatait, de utána folytatta.
–Ma értesültem arról, hogy kisbabát vársz.
-Igen, de ez, most hogy jön ide?- Zero válaszolt helyettem
és vissza is kérdezett.
-Úgy, hogy veszélyben van! A boszorkány itt van köztünk, és
ma meg is tudtam, hogy ki az!
-És ki az?- kérdeztem várakozást nem tűrő hangon.
-Hát az a helyzet, hogy felvette Ino alakját, őt pedig
eltette láb alól.- válaszolta Zaku, ami miatt hirtelen megakadt a szó a
torkomban. Semmit se tudtam kinyögni. –Tudom, hogy hihetetlen, de ez az igazság.
Pár percig
gondolkodtam a hallottakon, és rájöttem, hogy van benne némi igazság.
-Szerinted mért csak most tudtuk meg, hogy itt van? És mi
van Inoval?- kérdeztem Zakutól, de nem ő válaszolt rá, hanem Zero.
-Biztos vagyok benne, hogy rájött a vámpírok létezésére.
Pedig több mint 2000 éve a vámpírok nemzedéke titokban él és mindenki figyel
rá, hogy ez így is maradjon. Azt se értem, hogy miért pont Konohába jött és
minket vett célkeresztbe.
-Biztos valaki elárulta a vámpírokat, valaki, aki talán maga
is vámpír.- válaszoltam.
-Nem rossz gondolat. Már csak azt nem vágom, hogy a babáról
honnan tud?
-Ő egy boszi! Biztos hókusz-pókuszolt egy sort.- most Zaku
válaszolt Zero kérdésére.
-Tényleg! Így már érthető!
-Akkor ezt megbeszéltük, szóval én le is lépek!- (Zaku)
-Okay, és kösz, hogy szóltál!- (Zero)
Kikísértük Zakut.
Az erdő felé vette az irányt, átalakult és már el is tűnt. Zeroval
visszamentünk a házba és bevetettük magunkat a TV elé.
