6. fejezet

   Délután kettő körül ébredtem fel és még mindig Zero karjai közt voltam.

-Jót aludtál?- kérdezte, miközben a hajammal játszadozott.

-Én igen, de te nem aludtál?- kérdeztem álmosan.

-De, csak hamarabb felkeltem.- válaszolta.

-És mit csináltál, ameddig fel nem ébredtem?- kíváncsiskodtam tovább.

-Jó játék a hajad!- mondta és adott egy puszit a homlokomra. Azonnal odahúztam és megcsókoltam.

   Amikor szétváltunk levegőhiány miatt, kimásztam az ágyból, és nagy nehezen felöltöztem. Zero is felkapta a ruháit, majd rendet raktunk a szobában, mert minden össze vissza volt a hancúr miatt.

   Kb. 4 óra lehetett, amikor megszólalt a telefonom. A drága vérfarkas barátnőm hívott.

-Szia! Merre vagy?- támadt le hirtelen, amikor felvettem a telefont.

-Héj! Nyugi van kislány! Mindent elmondok, csak ne kiabálj!

-Jól van, na! Csak szeretném tudni, hogy merre vagy, mert nem jöttél suliba! Meg Kameko mondta, hogy reggel szarul voltál.- mondta már halkabban.

-Nézd, Már sokkal jobban vagyok. Kösz, hogy aggódsz értem!- meg kellett nyugtatnom.

-Hál’ istennek! De merre vagy?- kérdezte.

-Zeronál vagyok, de mért kérdezted?

-Nem telefon téma! Mondj egy címet és indulok is!- elárultam a címet, azzal Zaku le is tette a telefont.

-Valami baj van?- kérdezte Zero.

-Valószínűleg. Eléggé zaklatott volt Zakuro hangja. Azt mondta, hogy eljön. Remélem el fogja mondani, amit a telefonba nem akart.- válaszoltam egy kicsit idegesen.

   Nem kellett negyed óránál többet várnunk, ugyanis Zaku csöngetett az ajtón. Mindketten lementünk és Zero ajtót nyitott.

-Sziasztok!- köszönt előre.

-Szia!- köszöntünk mi is.- Gyere be!- mondta Zero.

-Mi az a fontos dolog, amit nem lehet telefonon megbeszélni?- kérdeztem, amit beértünk a nappaliba és leültünk.

-Hé, még csak most jöttem!- vágott vissza, amin teljesen meglepődtem, mert Zaku nem olyan vitatkozós típus.

-Jól van na, de gondolhatod, hogy milyen hangulatom lehet, hogy csak úgy lecsaptad a telefont. Ezt én szoktam csinálni!

   Mérgelődésemre mind a ketten elnevették magukat, de abbahagyták, mert szembesültek a rosszalló pillantásommal.

-Na szóval…- kezdett bele Zakuro, de pár másodpercre abbahagyta, gondolom azért, hogy összeszedje a gondolatait, de utána folytatta. –Ma értesültem arról, hogy kisbabát vársz.

-Igen, de ez, most hogy jön ide?- Zero válaszolt helyettem és vissza is kérdezett.

-Úgy, hogy veszélyben van! A boszorkány itt van köztünk, és ma meg is tudtam, hogy ki az!

-És ki az?- kérdeztem várakozást nem tűrő hangon.

-Hát az a helyzet, hogy felvette Ino alakját, őt pedig eltette láb alól.- válaszolta Zaku, ami miatt hirtelen megakadt a szó a torkomban. Semmit se tudtam kinyögni. –Tudom, hogy hihetetlen, de ez az igazság.

   Pár percig gondolkodtam a hallottakon, és rájöttem, hogy van benne némi igazság.

-Szerinted mért csak most tudtuk meg, hogy itt van? És mi van Inoval?- kérdeztem Zakutól, de nem ő válaszolt rá, hanem Zero.

-Biztos vagyok benne, hogy rájött a vámpírok létezésére. Pedig több mint 2000 éve a vámpírok nemzedéke titokban él és mindenki figyel rá, hogy ez így is maradjon. Azt se értem, hogy miért pont Konohába jött és minket vett célkeresztbe.

-Biztos valaki elárulta a vámpírokat, valaki, aki talán maga is vámpír.- válaszoltam.

-Nem rossz gondolat. Már csak azt nem vágom, hogy a babáról honnan tud?

-Ő egy boszi! Biztos hókusz-pókuszolt egy sort.- most Zaku válaszolt Zero kérdésére.

-Tényleg! Így már érthető!

-Akkor ezt megbeszéltük, szóval én le is lépek!- (Zaku)

-Okay, és kösz, hogy szóltál!- (Zero)

   Kikísértük Zakut. Az erdő felé vette az irányt, átalakult és már el is tűnt. Zeroval visszamentünk a házba és bevetettük magunkat a TV elé.