Másnap reggel nagyon rosszul éreztem magam, ezért nem mentem suliba. Helyette felhívtam Zerot, hogy tudnánk-e találkozni. Amint letettem a telefont fél percen belül ott is volt értem Kamekonál. Egy csókkal üdvözölt.
-Szia drágaságom!- köszönt előre, amikor szétváltak az ajkaink.
-Szia! Annyira hiányoztál!- mondtam a karjai közt.
-Te is nekem!
-Figyelj, szeretnék valami fontosat elmondani neked!
-És mi lenne az?- kérdezte.
-Majd elmondom, de menjünk valami nyugis helyre!- válaszoltam
-Hnnnn……hát akkor menjünk hozzám.
-Jó ötlet.
Szép nagy háza van Zeronak. Mindig elképedek, amikor eljövök ide, hiszen az előszoba kellős közepén egy mini szökőkút lett beépítve és a plafonról egy hatalmas csillár lógott. Zeroval bementünk a szobájába, én leültem az ágyára, ő pedig előttem guggolt le, én meg belekezdtem.
-Emlékszer még arra a napra, amikor Zakuro átváltozott?- a kérdésemre csak egy bólintás volt a válasz, ezért folytattam. –És az utána lévő éjszakára?
-Még szép, hogy emlékszem, lehetetlen azt elfelejteni, de ezzel most hova akarsz kilyukadni?
-Az a helyzet, hogy akkor este történt valami.- hirtelen elhallgattam egy rövid időre, de folytattam.- Terhes vagyok.
-Ko-komolyan?- kérdezte kistányér méretű szemekkel.
-Igen! Tegnap voltam a dokinál.
-De hiszen…ez képtelenség! Miért nem mondtad már el tegnap?- kérdezte halkan.
-Mert nem voltam olyan lelki állapotban. Nekem is fel kellett fognom ezt az egészet, de ugye nem haragszol rám, amiért csak most mondtam el?
-Én sose tudnék rád haragudni!- mondta.
-Legalább van még hat és fél hónap, hogy beszerezzük a cuccokat!- váltottam témát.
-Hogy érted azt, hogy hat és fél hónap?- értetlenkedett.
-Hát úgy, hogy a babák általában 9 hónap elteltével születnek meg, és én most a harmadik felénél járok.- magyaráztam.
-Csakhogy a vámpíroknál fele annyi időre van szükség, vagyis négy és fél hónapra.
-Ezt most nem mondod komolyan!- lepődtem meg.
-Dehogynem! Sőt, az a kis izé belülről fog szétszedni!
-Mért mondod, hogy izé? Csak hogy tudd, az az izé a tied is!- kiabáltam rá. Totálisan kiakadtam. Így beszélni a saját gyerekéről?
-Tudom, de nekünk vámpíroknak nem lehet gyerekünk!
-Hát engem meg nem érdekel, akkor is meg fogom tartani!
-Figyelj! Én csak téged próbállak megvédeni attól a szörnytől!- a hangja nyugodt volt, de láttam a szemében, hogy tényleg vigyázni akar rám.
-Szóval már nem izé, hanem szörny? Tudok magamra vigyázni, meg ha már úgyis meg kell, hogy halljak, legalább nem hiába fogok!- ops. Ezt nem kellett volna.
-Meg kell halnod? De mégis miért?- kérdezte meglepetten.
-Mert már csak kb. annyi időm van, hogy a baba világra jöjjön és nekem utána annyi.- válaszoltam a szememet lesütve.
-Ezt mért nem mondtad el nekem? Mért kell mindent nekem megtudnom utoljára?- teljesen zaklatott volt a hangja, ami persze jogos volt.
-És te miért nem akarod a babát?- próbáltam terelni a szót, de nem jött össze.
-Előbb válaszolj a kérdésemre!
-Azért, mert nem akartam, hogy sajnáljatok! Attól csak rosszabb lenne!- válaszoltam halkan, de tudom, hogy ő értett minden szót.
-De tudod, hogy szeretlek mindennél jobban, és ha tetszik, ha nem, vigyázni fogok rád!- éreztem, hogy amit mond, tényleg igaz.
-Annyira örülök, hogy itt vagy velem!- mondtam, majd a karjai közé bújtam.- De még nem mondtad el, hogy miért nem akarod a babát!
-Tulajdonképpen már nagyon régóta szeretnék, csak ugye a vámpíroknak nem lehet, és azt is biztosra tudom, belehalnál. Egy ilyen félvámpírnak amúgy is nagy ereje van, ami miatt nem lenne biztonságban az ősi vámpíroktól. Az ő szemükben egy ilyen lény nagy veszélyt jelenthet, hiába csak félig vámpír.
-De én nagyon szeretném a babát, és ha én nem is élem túl, legalább ő itt lesz.
-Mért mondasz ilyet? Nem szeretnélek elveszíteni téged!- mondta nagyon halkan, majd szenvedélyesen megcsókolt.
-Én sem akarlak téged, de már csak egy hónap van hátra, úgyhogy végig fogom csinálni.
Pár percig még egymás karjaiban voltunk, majd hirtelen megszólaltam:
-Bárcsak örökre veled lehetnék! Olyan jó veled lenni!
-Én is örülnék, ha mindig együtt lehetnénk… és ennek meg is van a módja.
-Mire célzol ezzel?- amikor felnéztem rá, egy sunyi kis mosoly lapult meg az arcán.
-Mi lenne, ha feltámadnál a halálból?
-Arra gondolsz, hogy én is vámpírrá váljak?
-Igen, de meg kell várni, hogy kiszedjük a babát, és utána azonnal átváltoztatlak.
-Te is szeretnéd a gyereket?- kérdeztem meglepődve.
-Én azt szeretném, amit te, de az igazság az, hogy amióta vámpír lettem, lemondtam a gyerekről. Most, hogy úton van egy, muszáj elfogadnom, hogy nem csak te leszel az egyetlen, akit szeretni fogok, pedig megígértem.- a végét már nevetve mondta, így én is elkezdtem vele nevetni.
-Szeretlek!- mondtam mielőtt megcsókoltam.
-Én is nagyon szeretlek!- mondta, miután visszacsókolt.- De még sok dolgot meg kell tanulnod a vámpír létről. Nem lesz könnyű, de tudom, hogy menni fog. Meg esetleg rá tudom beszélni Tendout, hogy ha majd vámpír leszel, megküzdj vele.
-Alig várom, hogy kicsináljam!
-Elhiszem!- az a jellegzetes félmosoly megint ott volt az arcán. Ez az, ami nagyon megtetszett Zeroban.
Egyszerűen ellenállhatatlan egy pasi. Tele van érzelmekkel. Egyszerre vad, érzéki és gyengéd. Mellette teljesen biztonságban érzem magam.
Újra megcsókolt, miközben óvatosan hátradöntött az ágyon és a szája átvándorolt a nyakamra. Óvatosan megszívta, amitől piros lett a helye. A felsőm már rég lekerült rólam, ezért elkezdtem az ő ingjét kigombolni. Végig simítottam a hasán, mire halkan felnyögött.
-Tényleg ezt akarod?- kérdezte suttogva.
-Miért? Te nem?- kérdeztem vissza.
-De, csak eszembe jutott a pocaklakó!- válaszolta, és utána megint rátapadt az ajkaimra.
Nagyon örültem, hogy aggódik a gyerekünk miatt. Olyan jó érzés volt, hogy újra megtettük. Utána nem sokkal szépen el is aludtam a karjai közt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése