7. fejezet

Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok rá, de itt van a kövi rész. Remélem tetszik nektek. :D

   Teljesen meglepett ez a boszis dolog. Főleg, hogy Ino alakját vette fel. Csak egy kérdés foglalkoztat. Miért pont Ino? Pedig igazán rájöhettem volna. Sokkal másképp viselkedik velünk, mint eddig. Még azt se vettem észre, hogy a pasim egy vámpír. Egy nagyon aranyos és figyelmes vámpír. Erre a gondolatomra elmosolyodtam, amit Zero észre is vett.

-Mi olyan vicces?- kérdezte érdeklődve, majd nyomott egy puszit az arcomra.

-Semmi különös, csak gondolkodtam.- feleltem még mindig mosolyogva.

-Éés meg szabad tudnom, hogy min?

-Mi vagy te, a faggató bizottság?

-Csak azért kérdeztem, mert kíváncsi vagyok.

-Vigyázz, mert hamar megöregszel a sok kíváncsiságtól.

-Hééé!- heh, bedurcizott a drága.

-Amúgy csak azon gondolkodtam, hogy eddig miért nem vettük észre, hogy Ino a boszi. Vagyis, hogy az ő alakját vette fel.

-Ahha… és ez volt olyan vicces?

-Utána még eszembe jutott valami.- *drámai hatásszünet* -Az, hogy az én vámpírom mennyire aranyos.

-Hmm… mennyire igaz.- fuhh az, az egós, sunyi mosoly… kikészülök.

-Na, nem kezdjél itt nekem egózni, mert az, az én szakterületem!- vágtam vissza.

-Volt kitől tanulnom!- hát igen, egy mester vagyok!

   Megcsókoltam, majd mire észbe kaphatott volna eltűntem. A konyhába vettem az irányt. Mielőtt beléphettem volna, Zero állt az ajtóban. Mondhatom elég szépen megijedtem. Nem szoktam még hozzá, hogy a vámpír léte miatt, különleges képességei vannak.

-Ugye nem hitted, hogy ezt meg fogod úszni?- kérdezte már megint azzal a sunyi mosolyával.

-Mit is?- tettem az értetlent. Átbújtam az ajtónak támasztott keze alatt, és elkezdtem kaját csinálni magamnak.

-Te aztán otthon érzed magad!- mondta nevetve.

-Még szép!

   Egyszerű és gyors kaját dobtam össze. Rántottát. Zeronak is készítettem.

-Hmm… finom lett.- mondta, miután megkóstolta. Utána csak úgy tömte magába a többit.

   Miután végeztünk, elkezdtem mosogatni. Volt egy jó pár mosatlan edény. Biztos vannak jó pár naposak. Lesz dolgom velük, nem mondom. Azért nem hagyhatom, hogy ennyire igénytelenek legyenek.

-Kész háziasszony vagy.- mondta, mikor odajött hozzám.

-Ami rólad nem mondható el.- odafordultam hozzá, miután végeztem.

-Olyan gonosz vagy.

-Csak az igazat mondt..- nem tudtam befejezni, mert egy csókkal belém fojtotta a szót.

-Lécci, ne itt nyalakodjatok már! Inkább menjetek szobára, mint mi!- azonnal elváltunk egymástól Zeroval, mikor meghallottuk Tendout. Mi az, hogy mi? Kameko is itt van?

-Már elnézést, de semmi közöd hozzá, hogy mikor és hol nyalakodunk!- szóltam vissza és az utolsó szót egy kicsit meg is nyomtam.

-Istenem, ne vitázzatok már! Ez olyan gyerekes!- tényleg itt van Kam.

-Ezer bocs, na meg az anyamaci, hogy még élek!- fuhh ezek ketten totál kikészítenek. Mikor lett Kam ilyen? Eddig még sosem szólt be nekem.

-De jól megy neked a visszaszólogatás! Elismerésem.- (Zero)

-Még szép! Vannak, akik kihozzák belőlem!- böktem a fejemmel a két jómadár felé. –De Ő, mit keres itt?

-Itt lakom!- válaszolt Zero helyett is Tendou.

-Hn…- szépen lereagáltam.

-Rántotta illat van.- (Kam)

-Tényleg! Most, hogy mondod.- (Tendou) –És jó illata is van.

-Kösz, az elismerést!- vetettem oda.

-Nem hiszem el, hogy te csináltad.- hüledezett.

-Pedig igen!

-Mért nem vártatok meg minket is? Én sokkal jobbat tudok csinálni!- (Tendou)

-Az lehet, de attól tartok, hogy a végén kinyiffanok a tiedtől.- mondtam, de már nevetve.

-Meg is érdemelnéd.- szólt vissza akis pukkancs. Erre már Zeroból és Kamekoból is előtört a nevetés.

-Ha te mondod, akkor biztos úgy van! De szerintem csak azért mondod, mert nem tudod miből elkészíteni a rántottát, mert azt már rég összetörtem!- erre a beszólásomra nem tudott mit mondani, amitől még jobban elkezdtünk nevetni.

-Ebből elegem van!- egy szempillantás alatt a hátam mögött termett, és erősen megfogta a nyakamat.

   Hirtelen nem tudtam mit csinálni, de eszembe jutott, hogy egész kicsi korom óta karatézok, amit persze Tendou nem tud. Azonnal kibújtam a karja közül, szembe fordultam vele és a jobb öklöm egyenesen az orrát találta el, nem kis erővel. Az ütés miatt elkezdett folyni a vér az orrából. Eléggé meglepett fejet vágott. Persze nem nagyon izgatott a dolog, hogy mi van vele, ezért egy jól irányzott rúgással eltaláltam a fejét. Össze is esett. Már majdnem azt hittem, hogy feladja, de felkelt a padlóról és ismét a nyakamért nyúlt. Nem vártam meg, míg eléri, így félrelöktem a kezét, és az egész úgy végződött, mint pár éve. A térdemmel egy tökre pontos találatot sikerült véghez vinnem. Ez a női önvédelem szerves része.

-Ááááááá!- kiáltotta, miközben a földre rogyott.

-Mondtam, hogy ne próbálj velem megint kikezdeni, de látom, nem értesz a szép szóból!- hallatszódott a hangomon egy picike megvetés.

-Szép ütés és rúgás!- mondta elismerően Zero, közben tapsolt.

-Tudom, de lehetne egy kérdésem?

-Hallgatlak!

-Csak azt szeretném tudni,- mondtam, miközben egyre közelebb mentem hozzá, hogy szinte csak pár centi választott el minket. –hogy miért hagytad, hogy ezt csinálja velem?

- Az elejétől szeretnéd tudni?- kérdezte, és közelebb hajolt, hogy meg tudjon csókolni. Nem hagytam neki, hátrébb léptem tőle, ami nem nagyon tetszett neki. Ezt egy halk morgással adta a tudtomra.

-Igen, minden egyes kis részletet tudni akarok!

-Mikor megtudtam, hogy terhes lettél, tudtam, hogy innen nem mehetsz el. Itt teljesen biztonságban vagy a babával együtt. Miközben aludtál, Tendouval megterveztük ezt az egészet. Mondtam, hogy hozza el Kamekot is, hogy biztosan fel tudjunk cukkolni.- hehh, de nyugodt már valaki! Nekem meg persze kistányér méretű a szemem a meglepettségtől.

-Mikor megérkeztünk, már akkor éreztem, hogy egy kicsit feldúlt állapotban vagy. Így sokkal könnyebb dolgunk volt.- jött a folytatás a hátam mögül, meg is fordultam, hogy Tendout próbáljam kinyírni a tekintetemmel. Sajnos, ez nem jött össze. –Ez a rántottás rész, meg csak úgy jött magától.

-De mégis mi a francért kellett ezt csinálni?- most akadtam ki, de rendesen.

-Vedd úgy, hogy egy kis próbatétel volt, amivel azt néztük meg, hogy milyen vámpír lenne belőled.- a kérdésemre a drága „áruló” barátnőm válaszolt. Azt hittem, hogy az én oldalamon áll.

-Ahha.- hirtelen csak ennyit bírtam kinyögni. Visszafordultam Zerohoz. –És átmentem?

-Igen.- válaszolta.

-Figyelj, Ayame! Honnan volt ez a pár mozdulat? Mert nyilván való, hogy egy átlagos ember nem tudna kiszabadulni egy fojtogatóból. Meg az a rúgás. Komolyan, elismerésem!- höhöö, Tendou most komolyan megdicsért?

-Kb. 7-8 éves korom óta járok karate edzésekre. Ott tanultam meg mindent, amit most tudok. De mért is érdekel ez téged?- tényleg kíváncsi vagyok az érdeklődésének az okára.

-Csak meglepett, hogy ilyen könnyen elbántál velem. Végül is én egy vámpír vagyok. Egy embernek szinte lehetetlen ilyen erőt kihozni magából.

-Magam sem értem, hogyan lehettem képes rá.

   Ezután elég hosszú percekig néma csend telepedett le ránk. Próbáltam magamban megfejteni, hogy hogyan voltam képes olyan erővel rúgni, hogy egy jó erőben lévő vámpírt a földre küldjek. Hirtelen Tendou szólalt meg:

-Ha szépen megkérlek, megtanítanál pár mozdulatra?- ki engedte rám ezt a hideg zuhanyt?

-Hát nem is tudom…

-Nagyon örülnék, ha megtennéd! Ígérem, jó tanítványod leszek!- ezt tényleg komolyan gondolja?

-Tényleg jó ötletnek hangzik! És akkor már én is szeretnék csatlakozni, meg amúgy is ránk fér egy kis edzés!- na ne! Te is ellenem fordultál Zero?

-Hnn…- gondolkodóba estem. Ha ezek ketten komolyan gondolják, akkor nincs mit tenni, el kell vállalnom. Meg akkor jól meg is tudom őket dolgoztatni, ha már így összeesküdtek ellenem. –Jól van, de előre szólok, hogy nem leszek elnéző.

-Kösz szépen! Örülök, hogy beleegyeztél. – mondta Tendou, miközben odajött hozzám és átölelt.

-De csak akkor vállalom el, ha segítesz felkészíteni a vámpír létre!

-Ez igazán semmiség, segítek neked.

   Pár szót még váltottunk egymással, majd mindenki ment a saját dolgára. Kameko és Tendou a ház keleti szárnyába ment, mert Tendounak ott volt a szobája. Én és Zero a nyugatiba mentünk. Eszméletlen nagy a háza van Zeronak. Még szerencse, hogy a két szoba hallótávolságon kívülre esik egymástól. Beérve a szobába, a fürdőbe vettem az irányt. Nem volt még elég időm, hogy rendesen kicsodáljam magam. Minden megvolt, ami egy luxus szállodában alap dolog. Megnyitottam a csapot, hogy le tudjak fürdeni. Találtam rózsa illatú habfürdőt, így azt raktam a vízbe.

-Én is jöhetek?- kérdezte a drágaságom az ajtóban állva.

-Nem.- válaszoltam, és becsuktam az ajtót.

   Levetkőztem és belemásztam a jó meleg vízbe. Igaz, eleinte égette a bőröm, de megszoktam. Több mint fél órát áztattam magam. Tisztára ellazultam. Mikor kikászálódtam, gyorsan megtörölköztem, és felvettem egy világos kék színű köntöst. Kiléptem a fürdőből és egy elkerekedett szempárral találtam szembe magam.

-Mi az?- kérdeztem.

-Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire jól áll neked a kék szín.- válaszolta, miközben odajött hozzám és átölelt. Kiscica módjára bújtam hozzá. –De jó illatod van!

-Tudom.- mondtam nevetve. –Te nem mész?

-De.- elengedett, kaptam még egy puszit a homlokomra, és már el is tűnt.

   Miután becsukódott a fürdőszoba ajtaja, kimentem az erkélyre. Leültem és elkezdtem a csillagokat bámulni. Nagyon szépek voltak. Egyszerűen elvarázsolt a csillogásuk. Kb. tíz perc után felfigyeltem egy nagyon finom, fűszeres illatra. Annyira megszédített, hogy kénytelen voltam az ajtó felé fordulni. Szembesültem azzal ténnyel, hogy Zero az ajtófélfának támaszkodik és vizes hajából útnak indulnak a vízcseppek. Az egyiket a szememmel végig is követtem. A csepp útja Zero vállán kezdődött, majd a jól kidolgozott mellkasára igyekezett. Onnan végigment a hasán, de az alsó nadrág az útjában állt.

   Sunyin elmosolyogta magát Zero, mikor észrevette, hogy mit nézek rajta annyira. Odajött hozzám és szorosan átölelt. A fejemet ráhajtottam a mellkasára. Szinte minden gondolatom elszállt, csak egyetlen egy maradt. Mégpedig az, hogy mennyire szeretem Zerot és nagyon boldog vagyok vele.

-Szeretlek!- suttogtam, még mindig a mellkasára borulva.

-Én is téged!- felemelte a fejem az államnál, és szenvedélyesen megcsókolt.

   Hirtelen felkapott és bevitt a szobába, de egy pillanatra sem szakította félbe ajkaink vad csatáját. Még akkor sem, amikor letett az ágyra és fölém mászott. Már elfogyott a levegőnk, mikor szétváltunk.

-Jó lenne aludnod és kipihenned magad, mert holnap kezdjük az edzést.

-Melyiket?- kérdeztem.

-Hát a vámpírosat.- válaszolta.

-Okay, akkor jó éjt!- adtam egy puszit a szájára és lelöktem magamról.

-Hééj! Mi lesz a jó éjt csókkal?

-Hn. Talán egy még belefér.

-Nah, azért!

   Megkapta a jó éjt csókját. Pár perccel később el is aludtam a karjai között.