2014. január 28., kedd

Bocsánat.....

Sajnálom, hogy nem hozom az új fejezetet, nincs mentségem. *alázatosan meghajol* Igyekszem írni, de sajnos eléggé lefoglal a suli, így nem sok időm van írni. :((

2013. március 19., kedd

7. fejezet


Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok rá, de itt van a kövi rész. Remélem tetszik nektek. :D
   Teljesen meglepett ez a boszis dolog. Főleg, hogy Ino alakját vette fel. Csak egy kérdés foglalkoztat. Miért pont Ino? Pedig igazán rájöhettem volna. Sokkal másképp viselkedik velünk, mint eddig. Még azt se vettem észre, hogy a pasim egy vámpír. Egy nagyon aranyos és figyelmes vámpír. Erre a gondolatomra elmosolyodtam, amit Zero észre is vett.
-Mi olyan vicces?- kérdezte érdeklődve, majd nyomott egy puszit az arcomra.
-Semmi különös, csak gondolkodtam.- feleltem még mindig mosolyogva.
-Éés meg szabad tudnom, hogy min?
-Mi vagy te, a faggató bizottság?
-Csak azért kérdeztem, mert kíváncsi vagyok.
-Vigyázz, mert hamar megöregszel a sok kíváncsiságtól.
-Hééé!- heh, bedurcizott a drága.
-Amúgy csak azon gondolkodtam, hogy eddig miért nem vettük észre, hogy Ino a boszi. Vagyis, hogy az ő alakját vette fel.
-Ahha… és ez volt olyan vicces?
-Utána még eszembe jutott valami.- *drámai hatásszünet* -Az, hogy az én vámpírom mennyire aranyos.
-Hmm… mennyire igaz.- fuhh az, az egós, sunyi mosoly… kikészülök.
-Na, nem kezdjél itt nekem egózni, mert az, az én szakterületem!- vágtam vissza.
-Volt kitől tanulnom!- hát igen, egy mester vagyok!
   Megcsókoltam, majd mire észbe kaphatott volna eltűntem. A konyhába vettem az irányt. Mielőtt beléphettem volna, Zero állt az ajtóban. Mondhatom elég szépen megijedtem. Nem szoktam még hozzá, hogy a vámpír léte miatt, különleges képességei vannak.
-Ugye nem hitted, hogy ezt meg fogod úszni?- kérdezte már megint azzal a sunyi mosolyával.
-Mit is?- tettem az értetlent. Átbújtam az ajtónak támasztott keze alatt, és elkezdtem kaját csinálni magamnak.
-Te aztán otthon érzed magad!- mondta nevetve.
-Még szép!
   Egyszerű és gyors kaját dobtam össze. Rántottát. Zeronak is készítettem.
-Hmm… finom lett.- mondta, miután megkóstolta. Utána csak úgy tömte magába a többit.
   Miután végeztünk, elkezdtem mosogatni. Volt egy jó pár mosatlan edény. Biztos vannak jó pár naposak. Lesz dolgom velük, nem mondom. Azért nem hagyhatom, hogy ennyire igénytelenek legyenek.
-Kész háziasszony vagy.- mondta, mikor odajött hozzám.
-Ami rólad nem mondható el.- odafordultam hozzá, miután végeztem.
-Olyan gonosz vagy.
-Csak az igazat mondt..- nem tudtam befejezni, mert egy csókkal belém fojtotta a szót.
-Lécci, ne itt nyalakodjatok már! Inkább menjetek szobára, mint mi!- azonnal elváltunk egymástól Zeroval, mikor meghallottuk Tendout. Mi az, hogy mi? Kameko is itt van?
-Már elnézést, de semmi közöd hozzá, hogy mikor és hol nyalakodunk!- szóltam vissza és az utolsó szót egy kicsit meg is nyomtam.
-Istenem, ne vitázzatok már! Ez olyan gyerekes!- tényleg itt van Kam.
-Ezer bocs, na meg az anyamaci, hogy még élek!- fuhh ezek ketten totál kikészítenek. Mikor lett Kam ilyen? Eddig még sosem szólt be nekem.
-De jól megy neked a visszaszólogatás! Elismerésem.- (Zero)
-Még szép! Vannak, akik kihozzák belőlem!- böktem a fejemmel a két jómadár felé. –De Ő, mit keres itt?
-Itt lakom!- válaszolt Zero helyett is Tendou.
-Hn…- szépen lereagáltam.
-Rántotta illat van.- (Kam)
-Tényleg! Most, hogy mondod.- (Tendou) –És jó illata is van.
-Kösz, az elismerést!- vetettem oda.
-Nem hiszem el, hogy te csináltad.- hüledezett.
-Pedig igen!
-Mért nem vártatok meg minket is? Én sokkal jobbat tudok csinálni!- (Tendou)
-Az lehet, de attól tartok, hogy a végén kinyiffanok a tiedtől.- mondtam, de már nevetve.
-Meg is érdemelnéd.- szólt vissza akis pukkancs. Erre már Zeroból és Kamekoból is előtört a nevetés.
-Ha te mondod, akkor biztos úgy van! De szerintem csak azért mondod, mert nem tudod miből elkészíteni a rántottát, mert azt már rég összetörtem!- erre a beszólásomra nem tudott mit mondani, amitől még jobban elkezdtünk nevetni.
-Ebből elegem van!- egy szempillantás alatt a hátam mögött termett, és erősen megfogta a nyakamat.
   Hirtelen nem tudtam mit csinálni, de eszembe jutott, hogy egész kicsi korom óta karatézok, amit persze Tendou nem tud. Azonnal kibújtam a karja közül, szembe fordultam vele és a jobb öklöm egyenesen az orrát találta el, nem kis erővel. Az ütés miatt elkezdett folyni a vér az orrából. Eléggé meglepett fejet vágott. Persze nem nagyon izgatott a dolog, hogy mi van vele, ezért egy jól irányzott rúgással eltaláltam a fejét. Össze is esett. Már majdnem azt hittem, hogy feladja, de felkelt a padlóról és ismét a nyakamért nyúlt. Nem vártam meg, míg eléri, így félrelöktem a kezét, és az egész úgy végződött, mint pár éve. A térdemmel egy tökre pontos találatot sikerült véghez vinnem. Ez a női önvédelem szerves része.
-Ááááááá!- kiáltotta, miközben a földre rogyott.
-Mondtam, hogy ne próbálj velem megint kikezdeni, de látom, nem értesz a szép szóból!- hallatszódott a hangomon egy picike megvetés.
-Szép ütés és rúgás!- mondta elismerően Zero, közben tapsolt.
-Tudom, de lehetne egy kérdésem?
-Hallgatlak!
-Csak azt szeretném tudni,- mondtam, miközben egyre közelebb mentem hozzá, hogy szinte csak pár centi választott el minket. –hogy miért hagytad, hogy ezt csinálja velem?
- Az elejétől szeretnéd tudni?- kérdezte, és közelebb hajolt, hogy meg tudjon csókolni. Nem hagytam neki, hátrébb léptem tőle, ami nem nagyon tetszett neki. Ezt egy halk morgással adta a tudtomra.
-Igen, minden egyes kis részletet tudni akarok!
-Mikor megtudtam, hogy terhes lettél, tudtam, hogy innen nem mehetsz el. Itt teljesen biztonságban vagy a babával együtt. Miközben aludtál, Tendouval megterveztük ezt az egészet. Mondtam, hogy hozza el Kamekot is, hogy biztosan fel tudjunk cukkolni.- hehh, de nyugodt már valaki! Nekem meg persze kistányér méretű a szemem a meglepettségtől.
-Mikor megérkeztünk, már akkor éreztem, hogy egy kicsit feldúlt állapotban vagy. Így sokkal könnyebb dolgunk volt.- jött a folytatás a hátam mögül, meg is fordultam, hogy Tendout próbáljam kinyírni a tekintetemmel. Sajnos, ez nem jött össze. –Ez a rántottás rész, meg csak úgy jött magától.
-De mégis mi a francért kellett ezt csinálni?- most akadtam ki, de rendesen.
-Vedd úgy, hogy egy kis próbatétel volt, amivel azt néztük meg, hogy milyen vámpír lenne belőled.- a kérdésemre a drága „áruló” barátnőm válaszolt. Azt hittem, hogy az én oldalamon áll.
-Ahha.- hirtelen csak ennyit bírtam kinyögni. Visszafordultam Zerohoz. –És átmentem?
-Igen.- válaszolta.
-Figyelj, Ayame! Honnan volt ez a pár mozdulat? Mert nyilván való, hogy egy átlagos ember nem tudna kiszabadulni egy fojtogatóból. Meg az a rúgás. Komolyan, elismerésem!- höhöö, Tendou most komolyan megdicsért?
-Kb. 7-8 éves korom óta járok karate edzésekre. Ott tanultam meg mindent, amit most tudok. De mért is érdekel ez téged?- tényleg kíváncsi vagyok az érdeklődésének az okára.
-Csak meglepett, hogy ilyen könnyen elbántál velem. Végül is én egy vámpír vagyok. Egy embernek szinte lehetetlen ilyen erőt kihozni magából.
-Magam sem értem, hogyan lehettem képes rá.
   Ezután elég hosszú percekig néma csend telepedett le ránk. Próbáltam magamban megfejteni, hogy hogyan voltam képes olyan erővel rúgni, hogy egy jó erőben lévő vámpírt a földre küldjek. Hirtelen Tendou szólalt meg:
-Ha szépen megkérlek, megtanítanál pár mozdulatra?- ki engedte rám ezt a hideg zuhanyt?
-Hát nem is tudom…
-Nagyon örülnék, ha megtennéd! Ígérem, jó tanítványod leszek!- ezt tényleg komolyan gondolja?
-Tényleg jó ötletnek hangzik! És akkor már én is szeretnék csatlakozni, meg amúgy is ránk fér egy kis edzés!- na ne! Te is ellenem fordultál Zero?
-Hnn…- gondolkodóba estem. Ha ezek ketten komolyan gondolják, akkor nincs mit tenni, el kell vállalnom. Meg akkor jól meg is tudom őket dolgoztatni, ha már így összeesküdtek ellenem. –Jól van, de előre szólok, hogy nem leszek elnéző.
-Kösz szépen! Örülök, hogy beleegyeztél. – mondta Tendou, miközben odajött hozzám és átölelt.
-De csak akkor vállalom el, ha segítesz felkészíteni a vámpír létre!
-Ez igazán semmiség, segítek neked.
   Pár szót még váltottunk egymással, majd mindenki ment a saját dolgára. Kameko és Tendou a ház keleti szárnyába ment, mert Tendounak ott volt a szobája. Én és Zero a nyugatiba mentünk. Eszméletlen nagy a háza van Zeronak. Még szerencse, hogy a két szoba hallótávolságon kívülre esik egymástól. Beérve a szobába, a fürdőbe vettem az irányt. Nem volt még elég időm, hogy rendesen kicsodáljam magam. Minden megvolt, ami egy luxus szállodában alap dolog. Megnyitottam a csapot, hogy le tudjak fürdeni. Találtam rózsa illatú habfürdőt, így azt raktam a vízbe.
-Én is jöhetek?- kérdezte a drágaságom az ajtóban állva.
-Nem.- válaszoltam, és becsuktam az ajtót.
   Levetkőztem és belemásztam a jó meleg vízbe. Igaz, eleinte égette a bőröm, de megszoktam. Több mint fél órát áztattam magam. Tisztára ellazultam. Mikor kikászálódtam, gyorsan megtörölköztem, és felvettem egy világos kék színű köntöst. Kiléptem a fürdőből és egy elkerekedett szempárral találtam szembe magam.
-Mi az?- kérdeztem.
-Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire jól áll neked a kék szín.- válaszolta, miközben odajött hozzám és átölelt. Kiscica módjára bújtam hozzá. –De jó illatod van!
-Tudom.- mondtam nevetve. –Te nem mész?
-De.- elengedett, kaptam még egy puszit a homlokomra, és már el is tűnt.
   Miután becsukódott a fürdőszoba ajtaja, kimentem az erkélyre. Leültem és elkezdtem a csillagokat bámulni. Nagyon szépek voltak. Egyszerűen elvarázsolt a csillogásuk. Kb. tíz perc után felfigyeltem egy nagyon finom, fűszeres illatra. Annyira megszédített, hogy kénytelen voltam az ajtó felé fordulni. Szembesültem azzal ténnyel, hogy Zero az ajtófélfának támaszkodik és vizes hajából útnak indulnak a vízcseppek. Az egyiket a szememmel végig is követtem. A csepp útja Zero vállán kezdődött, majd a jól kidolgozott mellkasára igyekezett. Onnan végigment a hasán, de az alsó nadrág az útjában állt.
   Sunyin elmosolyogta magát Zero, mikor észrevette, hogy mit nézek rajta annyira. Odajött hozzám és szorosan átölelt. A fejemet ráhajtottam a mellkasára. Szinte minden gondolatom elszállt, csak egyetlen egy maradt. Mégpedig az, hogy mennyire szeretem Zerot és nagyon boldog vagyok vele.
-Szeretlek!- suttogtam, még mindig a mellkasára borulva.
-Én is téged!- felemelte a fejem az államnál, és szenvedélyesen megcsókolt.
   Hirtelen felkapott és bevitt a szobába, de egy pillanatra sem szakította félbe ajkaink vad csatáját. Még akkor sem, amikor letett az ágyra és fölém mászott. Már elfogyott a levegőnk, mikor szétváltunk.
-Jó lenne aludnod és kipihenned magad, mert holnap kezdjük az edzést.
-Melyiket?- kérdeztem.
-Hát a vámpírosat.- válaszolta.
-Okay, akkor jó éjt!- adtam egy puszit a szájára és lelöktem magamról.
-Hééj! Mi lesz a jó éjt csókkal?
-Hn. Talán egy még belefér.
-Nah, azért!
   Megkapta a jó éjt csókját. Pár perccel később el is aludtam a karjai között.

2013. január 25., péntek

6. fejezet

   Délután kettő körül ébredtem fel és még mindig Zero karjai közt voltam.
-Jót aludtál?- kérdezte, miközben a hajammal játszadozott.
-Én igen, de te nem aludtál?- kérdeztem álmosan.
-De, csak hamarabb felkeltem.- válaszolta.
-És mit csináltál, ameddig fel nem ébredtem?- kíváncsiskodtam tovább.
-Jó játék a hajad!- mondta és adott egy puszit a homlokomra. Azonnal odahúztam és megcsókoltam.
   Amikor szétváltunk levegőhiány miatt, kimásztam az ágyból, és nagy nehezen felöltöztem. Zero is felkapta a ruháit, majd rendet raktunk a szobában, mert minden össze vissza volt a hancúr miatt.
   Kb. 4 óra lehetett, amikor megszólalt a telefonom. A drága vérfarkas barátnőm hívott.
-Szia! Merre vagy?- támadt le hirtelen, amikor felvettem a telefont.
-Héj! Nyugi van kislány! Mindent elmondok, csak ne kiabálj!
-Jól van, na! Csak szeretném tudni, hogy merre vagy, mert nem jöttél suliba! Meg Kameko mondta, hogy reggel szarul voltál.- mondta már halkabban.
-Nézd, Már sokkal jobban vagyok. Kösz, hogy aggódsz értem!- meg kellett nyugtatnom.
-Hál’ istennek! De merre vagy?- kérdezte.
-Zeronál vagyok, de mért kérdezted?
-Nem telefon téma! Mondj egy címet és indulok is!- elárultam a címet, azzal Zaku le is tette a telefont.
-Valami baj van?- kérdezte Zero.
-Valószínűleg. Eléggé zaklatott volt Zakuro hangja. Azt mondta, hogy eljön. Remélem el fogja mondani, amit a telefonba nem akart.- válaszoltam egy kicsit idegesen.
   Nem kellett negyed óránál többet várnunk, ugyanis Zaku csöngetett az ajtón. Mindketten lementünk és Zero ajtót nyitott.
-Sziasztok!- köszönt előre.
-Szia!- köszöntünk mi is.- Gyere be!- mondta Zero.
-Mi az a fontos dolog, amit nem lehet telefonon megbeszélni?- kérdeztem, amit beértünk a nappaliba és leültünk.
-Hé, még csak most jöttem!- vágott vissza, amin teljesen meglepődtem, mert Zaku nem olyan vitatkozós típus.
-Jól van na, de gondolhatod, hogy milyen hangulatom lehet, hogy csak úgy lecsaptad a telefont. Ezt én szoktam csinálni!
   Mérgelődésemre mind a ketten elnevették magukat, de abbahagyták, mert szembesültek a rosszalló pillantásommal.
-Na szóval…- kezdett bele Zakuro, de pár másodpercre abbahagyta, gondolom azért, hogy összeszedje a gondolatait, de utána folytatta. –Ma értesültem arról, hogy kisbabát vársz.
-Igen, de ez, most hogy jön ide?- Zero válaszolt helyettem és vissza is kérdezett.
-Úgy, hogy veszélyben van! A boszorkány itt van köztünk, és ma meg is tudtam, hogy ki az!
-És ki az?- kérdeztem várakozást nem tűrő hangon.
-Hát az a helyzet, hogy felvette Ino alakját, őt pedig eltette láb alól.- válaszolta Zaku, ami miatt hirtelen megakadt a szó a torkomban. Semmit se tudtam kinyögni. –Tudom, hogy hihetetlen, de ez az igazság.
   Pár percig gondolkodtam a hallottakon, és rájöttem, hogy van benne némi igazság.
-Szerinted mért csak most tudtuk meg, hogy itt van? És mi van Inoval?- kérdeztem Zakutól, de nem ő válaszolt rá, hanem Zero.
-Biztos vagyok benne, hogy rájött a vámpírok létezésére. Pedig több mint 2000 éve a vámpírok nemzedéke titokban él és mindenki figyel rá, hogy ez így is maradjon. Azt se értem, hogy miért pont Konohába jött és minket vett célkeresztbe.
-Biztos valaki elárulta a vámpírokat, valaki, aki talán maga is vámpír.- válaszoltam.
-Nem rossz gondolat. Már csak azt nem vágom, hogy a babáról honnan tud?
-Ő egy boszi! Biztos hókusz-pókuszolt egy sort.- most Zaku válaszolt Zero kérdésére.
-Tényleg! Így már érthető!
-Akkor ezt megbeszéltük, szóval én le is lépek!- (Zaku)
-Okay, és kösz, hogy szóltál!- (Zero)
   Kikísértük Zakut. Az erdő felé vette az irányt, átalakult és már el is tűnt. Zeroval visszamentünk a házba és bevetettük magunkat a TV elé.

2013. január 5., szombat

5. fejezet


   Másnap reggel nagyon rosszul éreztem magam, ezért nem mentem suliba. Helyette felhívtam Zerot, hogy tudnánk-e találkozni. Amint letettem a telefont fél percen belül ott is volt értem Kamekonál. Egy csókkal üdvözölt.
-Szia drágaságom!- köszönt előre, amikor szétváltak az ajkaink.
-Szia! Annyira hiányoztál!- mondtam a karjai közt.
-Te is nekem!
-Figyelj, szeretnék valami fontosat elmondani neked!
-És mi lenne az?- kérdezte.
-Majd elmondom, de menjünk valami nyugis helyre!- válaszoltam
-Hnnnn……hát akkor menjünk hozzám.
-Jó ötlet.
   Szép nagy háza van Zeronak. Mindig elképedek, amikor eljövök ide, hiszen az előszoba kellős közepén egy mini szökőkút lett beépítve és a plafonról egy hatalmas csillár lógott. Zeroval bementünk a szobájába, én leültem az ágyára, ő pedig előttem guggolt le, én meg belekezdtem.
-Emlékszer még arra a napra, amikor Zakuro átváltozott?- a kérdésemre csak egy bólintás volt a válasz, ezért folytattam. –És az utána lévő éjszakára?
-Még szép, hogy emlékszem, lehetetlen azt elfelejteni, de ezzel most hova akarsz kilyukadni?
-Az a helyzet, hogy akkor este történt valami.- hirtelen elhallgattam egy rövid időre, de folytattam.- Terhes vagyok.
-Ko-komolyan?- kérdezte kistányér méretű szemekkel.
-Igen! Tegnap voltam a dokinál.
-De hiszen…ez képtelenség! Miért nem mondtad már el tegnap?- kérdezte halkan.
-Mert nem voltam olyan lelki állapotban. Nekem is fel kellett fognom ezt az egészet, de ugye nem haragszol rám, amiért csak most mondtam el?
-Én sose tudnék rád haragudni!- mondta.
-Legalább van még hat és fél hónap, hogy beszerezzük a cuccokat!- váltottam témát.
-Hogy érted azt, hogy hat és fél hónap?- értetlenkedett.
-Hát úgy, hogy a babák általában 9 hónap elteltével születnek meg, és én most a harmadik felénél járok.- magyaráztam.
-Csakhogy a vámpíroknál fele annyi időre van szükség, vagyis négy és fél hónapra.
-Ezt most nem mondod komolyan!- lepődtem meg.
-Dehogynem! Sőt, az a kis izé belülről fog szétszedni!
-Mért mondod, hogy izé? Csak hogy tudd, az az izé a tied is!- kiabáltam rá. Totálisan kiakadtam. Így beszélni a saját gyerekéről?
-Tudom, de nekünk vámpíroknak nem lehet gyerekünk!
-Hát engem meg nem érdekel, akkor is meg fogom tartani!
-Figyelj! Én csak téged próbállak megvédeni attól a szörnytől!- a hangja nyugodt volt, de láttam a szemében, hogy tényleg vigyázni akar rám.
-Szóval már nem izé, hanem szörny? Tudok magamra vigyázni, meg ha már úgyis meg kell, hogy halljak, legalább nem hiába fogok!- ops. Ezt nem kellett volna.
-Meg kell halnod? De mégis miért?- kérdezte meglepetten.
-Mert már csak kb. annyi időm van, hogy a baba világra jöjjön és nekem utána annyi.- válaszoltam a szememet lesütve.
-Ezt mért nem mondtad el nekem? Mért kell mindent nekem megtudnom utoljára?- teljesen zaklatott volt a hangja, ami persze jogos volt.
-És te miért nem akarod a babát?- próbáltam terelni a szót, de nem jött össze.
-Előbb válaszolj a kérdésemre!
-Azért, mert nem akartam, hogy sajnáljatok! Attól csak rosszabb lenne!- válaszoltam halkan, de tudom, hogy ő értett minden szót.
-De tudod, hogy szeretlek mindennél jobban, és ha tetszik, ha nem, vigyázni fogok rád!- éreztem, hogy amit mond, tényleg igaz.
-Annyira örülök, hogy itt vagy velem!- mondtam, majd a karjai közé bújtam.- De még nem mondtad el, hogy miért nem akarod a babát!
-Tulajdonképpen már nagyon régóta szeretnék, csak ugye a vámpíroknak nem lehet, és azt is biztosra tudom, belehalnál. Egy ilyen félvámpírnak amúgy is nagy ereje van, ami miatt nem lenne biztonságban az ősi vámpíroktól. Az ő szemükben egy ilyen lény nagy veszélyt jelenthet, hiába csak félig vámpír.
-De én nagyon szeretném a babát, és ha én nem is élem túl, legalább ő itt lesz.
-Mért mondasz ilyet? Nem szeretnélek elveszíteni téged!- mondta nagyon halkan, majd szenvedélyesen megcsókolt.
-Én sem akarlak téged, de már csak egy hónap van hátra, úgyhogy végig fogom csinálni.
   Pár percig még egymás karjaiban voltunk, majd hirtelen megszólaltam:
-Bárcsak örökre veled lehetnék! Olyan jó veled lenni!
-Én is örülnék, ha mindig együtt lehetnénk… és ennek meg is van a módja.
-Mire célzol ezzel?- amikor felnéztem rá, egy sunyi kis mosoly lapult meg az arcán.
-Mi lenne, ha feltámadnál a halálból?
-Arra gondolsz, hogy én is vámpírrá váljak?
-Igen, de meg kell várni, hogy kiszedjük a babát, és utána azonnal átváltoztatlak.
-Te is szeretnéd a gyereket?- kérdeztem meglepődve.
-Én azt szeretném, amit te, de az igazság az, hogy amióta vámpír lettem, lemondtam a gyerekről. Most, hogy úton van egy, muszáj elfogadnom, hogy nem csak te leszel az egyetlen, akit szeretni fogok, pedig megígértem.- a végét már nevetve mondta, így én is elkezdtem vele nevetni.
-Szeretlek!- mondtam mielőtt megcsókoltam.
-Én is nagyon szeretlek!- mondta, miután visszacsókolt.- De még sok dolgot meg kell tanulnod a vámpír létről. Nem lesz könnyű, de tudom, hogy menni fog. Meg esetleg rá tudom beszélni Tendout, hogy ha majd vámpír leszel, megküzdj vele.
-Alig várom, hogy kicsináljam!
-Elhiszem!- az a jellegzetes félmosoly megint ott volt az arcán. Ez az, ami nagyon megtetszett Zeroban.
   Egyszerűen ellenállhatatlan egy pasi. Tele van érzelmekkel. Egyszerre vad, érzéki és gyengéd. Mellette teljesen biztonságban érzem magam.
   Újra megcsókolt, miközben óvatosan hátradöntött az ágyon és a szája átvándorolt a nyakamra. Óvatosan megszívta, amitől piros lett a helye. A felsőm már rég lekerült rólam, ezért elkezdtem az ő ingjét kigombolni. Végig simítottam a hasán, mire halkan felnyögött.
-Tényleg ezt akarod?- kérdezte suttogva.
-Miért? Te nem?- kérdeztem vissza.
-De, csak eszembe jutott a pocaklakó!- válaszolta, és utána megint rátapadt az ajkaimra.
   Nagyon örültem, hogy aggódik a gyerekünk miatt. Olyan jó érzés volt, hogy újra megtettük. Utána nem sokkal szépen el is aludtam a karjai közt.

2012. november 15., csütörtök

4. fejezet



   A következő két hónap szinte elröppent. Sikeresen leérettségiztünk és még a meglepetésemre, jól is sikerültek. Sokat hülyültünk a barátnőimmel és még a betegségem se nagyon zaklatott, de az utóbbi pár napban egyre sűrűbben jelentkezett. Gyakran volt még hányingerem is, de nem foglalkoztam vele. Gondoltam, biztos elkaptam valami nyavalyát.
   Egy hete szinte minden rámtört. Köhögés, hányás, megfázás. Sose értettem, hogy nyáron hogyan lehet megfázni. Ezek után úgy döntöttem, hogy elmék az orvoshoz.
   Azt mondta a doki, hogy a megfázás ellen tud adni gyógyszert, de a fejfájással és a hányingerrel menjek el nőgyógyászhoz, mert szerinte ez nem valami vírustól van, amit elkaphattam.
-Mikor volt utoljára fiúval?- kérdezte a nőgyógyász.
-Kb két hónapja.- válaszoltam.
-Mikor kezdődött a hányás?
-A héten.
   És még egy csomó dolgot kérdezgetett, majd megvizsgált. Teljesen ledöbbentem a hallottakon.
-A vizsgálatokból kiderült, hogy maga terhes.- hangzottak a doki szavai.
-Ezt nem hiszem el! Biztos benne?- kérdeztem aggodalmasan.
-Igen! Pontosan a harmadik hónap felében jár!- szavai villámcsapásként sújtottak le rám.
   Amikor kijöttem az orvostól, azonnal felhívtam Kamekot.
-Hali Senpai! Mizu veled?- kérdezte.
-Hali! Sürgősen találkoznunk kell! Valami fontosat el akarok mondani!- hadartam.
-Oké, úgyis egyedül vagyok itthon!- mondta zavartan.
-Pár perc és ott vagyok!- azzal letettem a telefont és rohantam a barátnőmhöz.
   Amikor odaértem a házukhoz, becsöngettem. Pár pillanat alatt kinyílt az ajtó és Kam beengedett.
-Na mi az a fontos dolog?- kérdezte idegesen.
-Inkább menjünk be! Nem szeretném, ha kitudódna!- vágtam rá.
-Oké!- mondta, majd bementünk a szobájába.- Most már elmondod, hogy miről van szó?
-Nah szóval, elmentem a dokihoz és kaptam valami bogyót a megfázásra. A fejfájással és a hányással már nem tudott mit kezdeni, de viszont gyanakodott, ezért elküldött a nőgyógyászhoz. Ott azt mondták, hogy két és fél hónapos terhes vagyok.- majdnem egy szuszra mondtam el az egészet, Kamnak meg kistányér méretűek voltak a szemei a meglepettségtől.
-De hát………mégis hogy? Mikor?- jöttek sorra a kérdések.
-Emlékszel még arra a napra, amikor Zakuro átváltozott?- a kérdésemre csak egy bólintás volt a válasz.- Akkor este ugye megtörtént az a dolog, és azzal együtt terhes is lettem.
-És nem is örülsz neki? Csak azért kérdeztem, mert úgy mondtad, mintha kitört volna a 3. világháború!- förmedt rám.
-De örülök neki, csak olyan váratlanul történt az egész. Meg az is aggaszt, hogy hogyan mondjam el Zeronak. Az övé is a baba, nem csak az enyém.- az egészet szinte suttogtam.
-Szerintem hívd fel.- javasolta.
-Majd egy kicsit később! Most valahogy nem tudnék beszélni vele.
-Értem. Itt maradsz még? Úgy értem, hogy jó lenne, ha maradnál, mert nincs itthon senki se és csak későn érnek haza a többiek.
-Persze! És mit fogunk csinálni?
-Nézhetnénk valami filmet. Az Elhurcolva jó lesz?
-Na ná!
   Kameko betette a filmet a DVD lejátszóba és elkezdtük nézni. Nagyon élveztem, mert Taylor volt a kedvenc színészem.
-Szerintem én lelépek, mert holnap még suli van. Tudod, tanévzáró lesz.- mondtam miután vége lett a filmnek.
-Nem lehetne, hogy itt maradsz? Nagyon unatkoznék, főleg, hogy még nincs itthon senki se. Lécci, lécci!- kérlelt.
-Legyen, de nem alszok a kanapén!- kötözködtem vele.
-Köszike!- mondta, majd a nyakamba ugrott.
   Este még beszélgettünk még egy csomó dologról, majd vettem egy forró fürdőt és bebújtam az ágyba. Elég hamar elnyomott az álom és reggelig fel se keltem.

2012. október 19., péntek

3. fejezet




   Másnap reggel 10 körül kezdtem ébredezni. Zero még aludt. Próbáltam leszedni magamról a kezét, de nem jártam sok sikerrel, mert még jobban magához húzott.
-Ugye nem akarsz itt hagyni?- kérdezte álmosan.
-Csak szerettem volna letusolni.- válaszoltam.
-Majd megyünk együtt, csak még kérek öt percet.- mondta és az arcát belefúrta a hajamba. A szuszogásából ítélve visszaaludt.
   Nem tehettem semmit se, így csak csendben gondolkodtam a tegnap esti történteken. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy az éjszaka pontosan egyszerre értük el a csúcsot.
   Nagyjából fél óra telhetett el, amikor Zero mocorogni kezdett, majd ugyanolyan álmosan megszólalt:
-Ohayou!
   Odafordultam hozzá, majd adtam neki egy szenvedélyes csókot, amit készséggel viszonzott.
-Ohayou!- mondtam én is, és abban a pillanatban kipattantam az ágyból és a fürdő felé vettem irányt. Becsuktam magam mögött az ajtót, de azt még éppen hallottam, ahogy a nem tetszését nyilvánítja ki, azért, amiért egymagára hagytam.
   Kis idő múlva kinyílt a fürdő ajtaja, és Zero lépett mögém a zuhanyzó alá. Szorosan magához ölelt és a nyakamat kezdte el csókolgatni.
-Annyira boldog vagyok.- súgta a fülembe.- Szeretlek!
-Én is téged!- mondtam, majd szembefordított és megcsókolt.
   Nem is tudom pontosan, hogy mennyi idő telt el, de sikeresen mind a ketten letusoltunk és felöltöztünk. Halkan indultunk lefelé a lépcsőn, majd mikor épp le akartunk lépni anyu megszólalt:
-Ugye tudjátok, ha apád rájön, hogy nem mentél iskolába nagy bajban leszel?
-Lécci ne mond el apunak.- kérleltem, miközben aranyos kutyus szemekkel meredtem rá.
-Tőlem nem tudja meg.
-Köszi anyu!- mondtam diadalittasan, majd adtam egy puszit az arcára.
   Szélsebesen kiosontunk a birtokról, hogy még a bátyám, Sasuke se tudjon beköpni apának. Ő már nem jár suliba, hanem az ANBU egyik osztagvezetője Itachi bátyussal együtt.
   Az utunk a suli orvosához vezetett, aki nem mellesleg a drága Tsunade banya és a helyettese Haruno Sakura, aki a drága Sasuke bátyám jegyese is egyben. Amikor odaértünk a dokihoz nagy meglepetés ért. Kameko és Tendou is ott voltak.
-Te meg hogy kerülsz ide?- kérdeztem meglepve.
-Ezt én is kérdezhetném tőled, amúgy nincs kedvem suliba menni.- válaszolta, amin egy cseppet sem lepődtem meg.
-Nekem sincs kedvem a suliba punnyadni.
-Na de nekünk mennünk kell, mert van egy kis dolgunk. Délután találkozunk.- mondta Tendou, majd megcsókolta Kamekot.
-Szia kicsim!- búcsúzott el tőlem Zero, majd nyomott egy forró csókot a számra.
-Okay, sziasztok!- köszöntünk el együtt a barátnőmmel.
   Megvártam, amíg a fiúk hallótávolságon kívülre érnek és belekezdtem:
-Na mesélj! Mi volt az este?
-Hát…- kezdte szégyenlősen Kam- megtörtént AZ a dolog és egyszerűen mesés volt.- mire a végére ért, teljesen felszabadultan mesélte el a dolgot, de persze nekem kellett leállítani, mert nem voltam azért kíváncsi minden részletre.- És nálatok mi volt?
-AZ a dolog volt.- és még az AZ szót is kihangsúlyoztam.
-Komolyan?- kérdezte értetlenkedve.
-Igen, komolyan!- válaszoltam határozottan.
-És milyen volt?
-Jó volt, és a többi részletet nem fogom megosztani veled.- mondtam majd kinyújtottam rá a nyelvemet.- Csak annyi, hogy iszonyatosan vad volt, de mellette óvatos is.
-Ez valami vámpír beütődés?
-Mégis mi?
-Hát Tendou-maci is vadul nyomta, de odafigyelt rám.
-Nem tudom, lehet. Mi lenne, ha együtt mennénk be? Nem kellene annyit várakozni.- vetettem fel az ötletet.
-Jól van, menjünk.
   Megkaptuk mára az igazolásokat. Szerencsénkre ma Sakura volt beosztva délelőttre, így sikerült rávennem, hogy egy szót se szóljon egy Uchihának se, hogy meglógtunk a suliból. Ilyenkor csípem a legjobban a kis buksiját. J
-Blöki-sannal mi van?- kérdeztem hirtelen.
-Gondolom a suliban van, mert amikor felkeltem nem volt a szobában.- válaszolta Kam.
-Szegény… előre sajnálom, de ha már sikeresen meglógtunk, elmehetnénk moziba.
-Jó ötlet, menjünk! És mit fogunk nézni?
-Majd megnézzük a választékot.- mondtam, és utunk egyenest a moziba vezetett.
   Az egész délutánunkat filmnézéssel töltöttük. Zero felhívott, hogy nem tudnak eljönni. Valami sürgős dolguk akadt. Nem is bántuk, mert épp ideje volt már, hogy egy igazi csajos délutánt töltsünk el a barátnőmmel.
   Este sikerült észrevétlenül besurrannom a birtokra és a házba is. Amint beértem a szobámba, bevetettem magam a zuhanyzó alá. Kellemes volt a forró víz alatt álldogálni. Szívem szerint ki se mentem volna, de éreztem, hogy már alig állok a lábamon, ezért gyorsan megtörölköztem és belebújtam a pizsimbe. Mondanom se kell, hamar elnyomott az álom.

2012. augusztus 11., szombat

2.fejezet


2. fejezet

   Másnap reggel szinte kicsattantam az energiától. Gyorsan összekaptam magam és lementem kajálni. Reggel megint Kameko elé mentem. Amikor találkoztunk, örömömben most én ugrottam a nyakába.
-Héj Ayame! Mi a rajongás tárgya?- kérdezte meglepetten.
-Hát hol is kezdjem?
-Talán a legelején!- jött a válasz.
-Jól van. Reggel felkeltem…- de nem tudtam befejezni, mert közbevágott.
-Azért ne ennyire a legelején!- morgolódott viccesen.
-Jól van, na! Már hülyülni se lehet?- vágtam vissza.
-Dehogynem, de mondjad mán!- sürgetett.
-Tegnap délután felhívott Zero.
-Igen, és?
-Ma találkozunk a suli előtt kettőkor.
-Azt a mázlista eget mán!
-Hát kicsi csibe, így jártál!- poénkodtam vele. Eközben Zakuro is megérkezett és odajött hozzánk.
-Sziasztok! Mizu veletek?- kérdezte Zaku.
-Velem semmi, de ez a dilis lány teljesen, totálisan megőrült!- a mondat végét már nevetve mondta Kam.
-Oszt ugyan mért, ha szabad tudnom?- kérdeztem értetlenkedve.
-Tényleg, miért?- kérdezte Zaku is.
-Nem látod, hogy tiszta őrült? Mondjuk eddig se volt normális…-a végét már nem tudta befejezni, mert nevetésben tört ki az újdonsült vérfarkas jelölt barátnőmmel együtt.
-Nah ezt most megjegyeztem! Megsértődtem rád!- vágtam be képletesen a durcát, és elfordultam.
-Jól van, na! Inkább gyerünk a suliba!- mondta Kam és azzal a lendülettel mentünk is befelé.
   Első óra előtt megint kiültünk a szokásos helyünkre beszélgetni. Hirtelen eszembe jutott, hogy ma van Zakunak a szülinapja. Kivettem a táskámból a gondosan becsomagolt ajándékot és odaadtam neki.
-Boldog szülinapot!- mondtam vidáman.
-Ez komolyan az enyém?- kérdezte meglepetten.
-Hát… nem nekem van ma a szülinapom!- válaszoltam. Ekkor kapott észbe Kam, és ő is odaadta az ajándékát.
-Boldog szülinapot!- mondta.
-Hát ezt… el sem hiszem!... Nagyon szépen… köszönöm! Olyan… aranyosak vagytok!- alig bírta kimondani a meghatódottságtól.
-Na mi lesz? Bontsd már ki az ajándékokat!- mondtam sürgetve. Zakuro azonnal hozzáfogott kibontani a jól becsomagolt meglepetéseket.
-Úristen! Ezt nem hiszem el!- kiáltott örömében.
-Szólítottál?- poénkodtam.
-Na ne kezd már megint az egózást!- morgott rám Kameko.
-De most mi van? Ha egyszer igaz, nem tudok mit tenni ellene!- majd kinyújtottam rá a nyelvemet.
-Kösz szépen nektek! Legalább vigyáz majd valaki az álmaimra, meg nem fogok délutánonként unatkozni!- viccelődött.
-Igazán nincs mit!- mondtuk, szinte már egyszerre.
  Zakuro tőlem egy Taylor Lautner-es párnát kapott. Még tegnap délután vettem. Kamekotól egy eredeti Robert Pattinson által dedikált Breaking Dawn könyvet kapott.
   Becsöngettek. Mentünk órára, de semmi kedvünk se volt. Az összes órát elhülyültem Kammel. Szinte már szakadtunk a röhögéstől, főleg attól, amiket fantáziáltunk.
   Az órák végeztével gyorsan megkajáltam otthon. Nem rohantam, de azért sürgősre vettem a dolgot. A barátnőim csak néztek, de nem szólaltak meg.
   Kb negyed órát vártam a suli előtt Zakuval és Kammel. Nagyon vártam már, hogy találkozzak Zeroval. Egyszerűen nem találtam sehol se a helyem.
   Végre megérkezett Zero. Odaléptem hozzá és azonnal megcsókoltam, és az én nagy örömömre viszonozta. Nyelveink őrjítően vad csatát játszottak egymással. Csak akkor váltunk szét, amikor már egyikünknek se volt már több levegője. A forró csók után még maradt egy kis erőm, hogy apró puszikat adjak az ajkaira.
-Szia drágaságom!- köszönt előre.
-Szia! Annyira hiányoztál!
-Te is nekem, de már itt vagyok!
-Örülök is neki!- mondtam repdesve az örömtől.
   Újra elkezdtünk csókolózni, de most ő csókolt meg engem. Mire sikeresen feleszméltem, azonnal visszacsókoltam. Sajnos nem tartott sokáig, mint az előző, mert egy hang félbeszakított.
-Köhöm!- hallatszódott.- Én is itt vagyok ám!
-Jaj, bocsi!- mondta Zero az illetőnek, de a többit viszont nekem mondta.- Ugye nem baj, hogy Tendou is eljött?
   A pillanatnyi eszméletvesztésemből sikeresen feleszméltem és válaszoltam:
-Nem, csak meglepett a dolog!
-Értem. Akkor mehetünk? Valami nyugis helyen kellene megbeszélni a dolgokat!
-Felőlem indulhatunk. És hova menjünk?
-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hozzátok.- felelte.
-Nem tartom jó ötletnek!- ellenkeztem.
-Miért?- értetlenkedett a drágaságom.
-Klángyűlés folyik otthon, és persze megint kimaradok belőle! Pedig én is vagyok már elég idős hozzá! Na, de mindegy, van fontosabb dolgunk is!- magyarázkodtam.
-Igazad van, de akkor hová menjünk?- kérdezte Zero.
   Pár percig mindenki csendben volt és gondolkozott. Hirtelen megszólalt Kameko:
-Mehetnénk hozzánk. Nincs otthon senki se és egy darabig biztos, hogy nem jönnek haza.
-Jó ötlet! Tőlem indulhatunk, ha nincs ellenedre?- kérdezte Zero Tendoutól.
-Nekem aztán mindegy!- válaszolta nyersen. 
   Abban a pillanatban elindultunk Kamékhez mind az öten. Még Zakuro is eljött, mert nem volt semmi dolga mára. Egész úton azon törtem a fejem, hogy Tendou miért jött el. A régi emlékek is visszajöttek, amitől ideges lettem, de nem mutattam ki.
   Kb négy éve ismerem Zerot és Tendout. Egy bulin ismertem meg őket. Ekkor még kezdő kis ninják voltunk. Kiderült róluk, hogy mind a ketten játszanak egy hangszeren. Zero dobolt, Tendou meg gitározott.
   Amint kiderült, hogy az egyik barátnőmnek segítek az énektudását fejleszteni, azonnal kérdezősködni kezdtek, hogy játszok-e valamilyen hangszeren.
-És hogy segíted a barátnőd? Úgy értem, hogy milyen hangszeren játszol?- kérdezte Tendou az akkori édes hangján.
-Két éve kezdtem el gitározni és fél éve dobolni.- mondtam egy kicsikét kérkedve.
-Te komolyan tudsz dobolni?- kérdezte meglepően Zero.
-Hát mondjuk úgy, hogy csak próbálgatom.
-Ne hülyéskedj már! Majd segítek megtanulni! De persze ha szeretnéd is!- ajánlotta fel.
-Nem tudom, hogy ráérek-e. A nyakunkon van a bankett meg minden, de azért köszi!- mondtam egy kicsit letörve, mert jó lett volna, ha valaki segít egy kicsikét a dobolásban.
- És mit adtok elő a banketten?- kérdezte hirtelen Tendou, aki eddig csak figyelte az eseményeket.
-Az osztálytáncunk a rocky lesz, az évfolyamtáncunk meg a bécsi keringő.
-Segítsek megtanulni pár alaplépést?- kérdezte.
-Ezt meg hogy érted?- kérdeztem értetlenkedve.
-Hát úgy, ahogy mondtam! A gitározás mellett táncolok is. Meg most nincs verseny és egyhamar nem is lesz. Szóval most rengeteg szabadidőm van.- magyarázta.
-Aranyos vagy, de én nem táncolok. Csak segítek a szervezésben.- ábrándítottam ki.
-Mért nem táncolsz?- kérdezte zavartan.
-Mert nincs párom.- vallottam be őszintén.
-Hát azon tudunk segíteni!- nevetett.
-Lennél a párom a banketten?- értetlenkedtem.
-Persze ha szeretnél táncolni!
-De még mennyire!- kiáltottam és a nyakába ugrottam.- Köszönöm!
-Igazán nincs mit! De most gyerünk inkább bulizni!
-Oké! Úgyis azért jöttünk!- mondta Zero, aki csak most ért vissza, mert lelépett a klotyóra, és így le is maradt a beszélgetésünkről.
   A találkozásunk óta eltelt pár hónap, és ez idő alatt szorgalmasan gyakoroltunk Tendouval a bankettre. Arra is volt időm, hogy Zero rendesen megtanítson dobolni.
   A banketten jól sikerültek a táncok és még külön fel is léptünk a bandával. Ekkorra a két sráccal és Yukival összehoztuk a csapatunkat. Yuki az a lány volt, akinek segítettem az énektudását. Zero dobolt, én és Tendou gitároztunk, Yuki meg énekelt. A bandánknak a Vampires lett a neve, mert mindenki szerette a vámpírokat.
   Teljesen rockerekké váltunk. Egész nyáron írogattuk a számokat, próbáltunk, meg sokfelé felléptünk.
   Nem tartott sokáig a bandánk élete, mert Yuki nem abba a suliba jelentkezett, amelyikbe én, és rendszeresen elkésett a próbákról vagy el se jött. Ezek után úgy döntöttünk, hogy tartunk még egy utolsó búcsúkoncertet a faluban és a banda, végleg feloszlik.
   Pont az utolsó fellépésen történt meg az, amitől féltem. Egyszerűen elfelejthetetlen az a dolog.
   Amikor az utolsó számunkat is lejátszottuk és elköszöntünk a rajongóktól, hirtelen Tendou megfogta a kezem és levitt a színpadról.
-Most meg hová viszel?- kérdeztem zaklatottan.
-Majd megtudod, Édesem!- mondta kaján vigyorral az arcán.
-Mi az, hogy Édesem? Te teljesen megőrültél! Engedj el Tendou, mégpedig most azon…- nem hagyta, hogy befejezzem, mert megcsókolt.
   Próbáltam kiszabadulni az ajkai fogságából, de nem nagyon ment. Épp kezdtem volna feladni, amikor hirtelen abbahagyta a csókot. Kiáltani akartam, de befogta a szám, és úgy mentünk tovább.
   Az épület egyik eldugott helyre vitt, majd megállt. Becsukta maga mögött az ajtót és elkezdett felém jönni. Én ösztönösen hátráltam és közben kérleltem.
-Kérlek, engedj el!
-Ugyan miért tenném? Már régóta álmodozom erről a percről!- mondta és hangosan felnevetett.
-Ezt nem teheted!- mordultam rá, de közben hátráltam.
-Dehogynem! El se tudod képzelni, hogy mennyi időt vártam erre! És most itt vagy, csak az ENYÉM!- az utolsó szót megnyomta.
-Kérlek, ne tedd! Engedj el!- szinte már sírtam és mozdulni se tudtam, mert a hátam mögött fal volt, és ő nem engedett el. Erősen a falhoz nyomott a csípőjével.
- Most végre nem tudsz elmenekülni!- felnevetett majd megcsókolt.
   A csók után még adott egy puszit a számra, majd ajkaival a nyakamra vándorolt. Elkezdte szívni a nyakam és apró puszikat is lehelt rá. Ekkor elengedte a jobb kezem és az övé a felsőm alá került.
   Elkezdett simogatni, amibe beleborzongtam, de nem az örömtől, hanem a félelemtől. A másik kezével is elengedte a kezem, és a felsőmet kezdte kigombolni, de közben fogva tartotta szám az ő szájával.
   A felsőm utolsó gombjánál tartott, amikor hirtelen felbátorodtam és a jobb kezemmel, behúztam neki egyet. Egy lépést távolodott tőlem, hogy megnézze a vérző orrát. Kaptam a lehetőségen, és azonnal belerúgtam a tojásaiba. Felordított a fájdalomtól és összeesett.
-Így jár az, aki megpróbál velem kikezdeni! Ha mégegyszer megpróbálod, esküszöm, hogy tojásrántottát csinálok a tökeidből!- és mindezt a szemébe mondtam egy vigyorral az arcomon.
   Gyorsan feltéptem az ajtót és visszarohantam a többiekhez. Ez idő alatt felszárítottam a könnyeimet és rendbe szedtem a ruhám meg a hajam.
   Amikor visszaértem, a többiek elkezdtek kérdezgetni, hogy merre jártam.
-Hol voltál? Mindenki hiányolt! És Tendou merre van?- jöttek sorozatba a kérdések hol Yukitól, hol meg Zerotól.
-Csak sétálgattam kint egy kicsit! Tendout meg nem tudom, hogy merre van. Nem láttam!- próbáltam higgadt maradni.
   Az este többi részét a barátaimmal töltöttem. Hajnali kettő körül kértem meg Zerot, hogy kísérjen haza.Út közben beszélgettünk, és azt mondta nekem, hogy az első találkozásunk óta szeretne még jobban megismerni. Azt is elárulta, hogy mennyire szerelmes lett belém. Erre hirtelen nem tudtam mit válaszolni, ezért azt mondtam, hogy még meggondolom.
   Másnap reggel felhívtam, és közöltem vele, hogy tőlem okés a dolog. Délután találkoztunk és megbeszéltük azért még egyszer az egészet. Attól kezdve egy párt alkottunk Zeroval, és azóta az eset óta nem hallottam Tendouról.
   A gondolatmenetemet a kulcs kattanása a zárban szakította félbe. Megérkeztünk Kamekoékhoz. Kívülről kicsinek tűnt a ház, de nagyon is tágas volt belülről.
   Épp mentünk befelé a drága barátnőm szobájába, amikor félrehívott, mert beszélni szeretett volna velem.
-Olyan aranyos feje van Tendounak! Annyira hasonlít Sasukéra!- kezdett bele.
-Hát szerintem nem! Ja és kerüld el jó messzire, ha tudod!- figyelmeztettem.
-De mégis miért?- kérdezte értetlenkedve.
-Meséltem már neked a volt bandáról,- kezdtem bele a mondókámba- szóval ezt a részét, nem részletezem. Az utolsó fellépésünkről is beszéltem. Akkor történt meg az, amit soha nem felejtek el.- elhallgattam. Egyszerűen nem bírtam kimondani.
-Jó, de mégis mi történt?- faggatózott tovább.
-Nem szeretek róla beszélni, de neked most kivételesen elmondom. De esküdj meg, hogy soha senkinek nem mondod el!
-Esküszöm!- vágta rá komolyan.
-Annyi az egész, hogy a búcsúkoncert után majdnem megerőszakolt.- a végét szinte már úgy mondtam, hogy alig lehetett hallani.
-Ez… ez… szörnyű! De mért nem… mondtad el hamarabb?
-Figyelj! Eddig soha, senkinek nem mondtam el! És biztos vagyok benne, hogy ő se tette! Te vagy a legelső, akinek ezt elmondtam!
-Nézd! Bennem totálisan megbízhatsz! Ígérem, hogy soha senkinek se mondom el!
-Köszi! Ez sokat jelent nekem!- és átöleltem.
-Ugyan már! Erre valók a barátok, nem?
-De!
-Azért még bepróbálkozhatok nála?- kérdezte nevetgélve.
-Felőlem aztán azt csinálsz, amit akarsz, de vigyázz magadra! Oké?
-Oké!- mondta és utána bementünk a többiekhez Kam szobájába.
   Egész aranyos kis szoba volt. Tele volt poszterekkel. Az ágya fölött egy óriási Taylor Lautneres poszter volt. A többi mind Alkonyatos volt. A szoba plafonjáról lógott egy delfines csengő. A falak tele voltak még macskás képekkel. Kamnek ugyanis a delfin és a cica a kedvenc állata.
   Én is szeretem ezeket az állatokat, de én inkább kutyapárti vagyok. Ezért van otthon két husky kutyám. A fiút Caesarnak, a lányt Mayának neveztem el.
   Mindenki leült a szoba közepén álló üvegasztal köré a kényelmes kanapékra. Én természetesen Zero mellé ültem. Zakuro az egyszemélyes fotelbe, míg Kam Tendou mellé telepedett le egy másik kanapéra, de nem olyan közel, mint én és Zero.
-Mi az a fontos dolog, amiről beszélni szerettél volna?- kérdeztem kíváncsian Zerotól.
-Először is lenne egy kérdésem a barátnőidhez!
-Mondjad már!- sürgette Zaku.
-Csak szeretném megkérdezni, hogy valamelyikőtök tud-e énekelni vagy játszik-e valamilyen hangszeren?
-Ez meg honnan jött?- kérdeztem értetlenkedve.
-Majd mindent megtudsz a maga idejében, édesem!- válaszolta egyszerűen, majd megcsókolt.
-Hát, én tudok zongorázni.- mondta Zakuro.
-Nekem meg jó hangom van!- válaszolta Kam.
-Neked meg honnan van gitárod?- kérdeztem Kamtől, mert megláttam egyet a falon.
-Tudod, én bármit megkaphatok!- mondta majd nevetett.
-Kipróbálhatom? Lécci, lécci, lécci!- kérleltem.
-Persze, de vigyázz rá, mert ez az egyetlen egy darab van az egész világon!- figyelmeztetett.
-Oké, oké! Vigyázok rá!- azzal fel is pattantam és odasiettem a gitárhoz. –Olyan szép kék színe van! –tettem hozzá.
   Felvettem a gitárt és felakasztottam a vállamra. Megpendítettem az egyik húrt. Olyan szépen szólt. Elkezdtem rajta játszani egy pörgős számot, amit egy pár héttel ezelőtt írtam. Mindenkinek tátva maradt a szája a dalom hallatán.
-Olyan szép szám. Te írtad?- kérdezték a lányok.
-Igen, pár hete fejeztem be.- válaszoltam.
-Szöveg is van hozzá?- kérdezte Tendou.
-Persze, de nem fogok énekelni! Annyit még elárulok, hogy angol és japán szöveggel írtam.- mondtam magabiztosan.
-Komolyan? Mikor tanultál meg japánul?- kérdezte hitetlenkedve Tendou.
-Sok mindent nem tudsz még rólam!- válaszoltam sunyi mosollyal az arcomon.
-Itt van a dalszöveg?- kérdezte Kam.
-Igen.
-Add ide, majd én eléneklem!- ajánlotta fel.
-Oké!- azzal megkerestem a szöveget a táskámban és odaadtam neki.
   Elkezdtem újra játszani a dalt, Kam meg énekelt:
-When i was darkness at the time
Furueteru kuchibiru
Heya no katasumi de i cry
Mogakeba mogaku hodo
Sukisasaru kono kizu
Yaburareta yakusoku hurt me
Nobody can save me
Kamisama hitotsu dake
Tomete saku you na my love
I need your love
I’m a broken rose…
   Amikor vége lett a dalnak, mindenki tapsolt, így adták tudtunkra, hogy jók voltunk. Még Tendou is tapsolt, pedig nem számítottam rá.
-Isteni voltál drágám! És te is, Kam!- mondta Zero.
-Köszi!- válaszoltunk egyszerre a barátnőmmel.- Amúgy miért kérdezted a többiektől, hogy tudnak-e játszani valamin?- tettem hozzá.
-Csak azért, mert úgy gondoltam, hogy újra összeállhatna a banda.- válaszolta.
-Hogy MI?!- kiáltottam fel.
-Újra összejöhetne a banda, csak új tagokkal.
-Erről szó sem lehet!- vágtam rá.
-De mégis miért? Szeretünk zenélni és együtt megint a csúcson lennénk, mint régen.
- Megvan az oka, hogy miért nem szeretném!
-Talán félsz attól, hogy megint rádvetem magam?- kérdezte Tendou egy sunyi mosollyal az arcán -Megnyugodhatsz, megváltoztam!- ezt már előttem állva mondta.
   Volt a hangjában valami, amitől úgy éreztem, hogy hinnem kell neki. Biztos az eltelt idő változtatta meg ennyire. Már 4 év eltelt, amikor legutoljára találkoztunk.
-És mégis miért kellene neked hinnem?- vontam meg a vállam.
-Mert igazat mondtam.- ezt más úgy mondta, hogy teljesen odahajolt hozzám, mint aki le akar smárolni, de utána felegyenesedett és elment, majd folytatta -Bebizonyítsam?
-Úgyse tudod!- vágtam rá azonnal.
-Majd meglátod!- azzal leült Kameko mellé, mialatt én visszamentem Zerohoz. –Csak tartsd nyitva a szemed és figyelj!
   Mire a mondat végére ért, addigra átkarolta a barátnőmet, aki eléggé meglepődött, de az biztos, hogy élvezte a dolgot.
-Amikor megtörtént AZ a dolog,- ekkor egyenesen a szembe nézett -rájöttem, hogy nem helyes, amit csináltam. Semmi értelme sincs annak, hogy erőszakoskodjunk a másik emberen. Így utólag is szeretnék bocsánatot kérni tőled.
-Hát… - hirtelen nem tudtam megszólalni a döbbenettől, de végül sikerült kimondanom -rendben, elfogadom a bocsánatkérésedet.
-Ennek igazán örülök, és remélem nem baj, hogy találtam más lányt helyetted…
-Semmi kifogásom nincs ellene, de előre szólok, ha megbántod valamivel a barátnőm, esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!- erre a kijelentésemre mindenki elnevette magát, de láttam Tendoun, hogy megértette a mondanivalómat.
   Kam közelebb húzódott Tendouhoz, hogy át tudja ölelni. Olyan jó volt ránézni a barátnőmre, mert tudtam, hogy igazán boldog. Ilyennek szeretném mindig látni. Hirtelen Tendou megcsókolta Kamekot. Láttam mind a kettőjükön, hogy tisztára elvörösödtek, mint egy paradicsom.
-Héj! És velem mi lesz?- kérdezte nevetve Zakuro, mire az újdonsült galambocskák abbahagyták a nyalakodást.- Úgy értem, hogy mindjárt itt az idő!- váltott komoly hangnembe.
-Tényleg, jó, hogy emlékeztettél!- mondtam.
-Igaz is! Most lenne egy kis dolgunk, szóval menn…- nem tudta befejezni Kam, mert Tendou közbeszólt:
-Tudjuk, hogy Zakuro vérfarkas!- jelentette ki egyszerűen.
-Honnan tudod?- kérdezte meglepetten az említett barátnőm.
-Pont ez lett volna az a fontos dolog, amiről beszélni szerettünk volna veletek!- mondta Zero.
-De mégis honnan tudjátok?- kérdeztem én is.
-Ismertük azt az elődjét, akit a boszorkány megátkozott.
-Honnan ismertétek? Ez teljességgel lehetetlen!- mondtam értetlenül.
-Vámpírok vagyunk.- ezt már Tendou mondta nemes egyszerűséggel.
-ÚRISTEN!- egy kis szünet után Kam kérdezte hitetlenkedve.
-Mi a baj?- kérdezte Tendou az édesebbik hangján, majd megsimogatta.
-Belegondoltam, hogy épp az imént smaciztam egy vén trottyal!
-Hát nagyon szépen kösz! Ezt megjegyeztem! Úgy nézek én ki, mint egy tata, akinek tele van az arca ráncokkal?- vágta rá kétségbe esést színlelve Tendou.
-Nem, te attól sokkal aranyosabb vagy.- mondta Kam, majd megcsókolta szíve választottját.
   Pár percig mindenki csendbe volt, majd Zaku hirtelen mocorogni kezdett.
-Van valami baj?- kérdeztem.
-Elkezdődött az átváltozás.- válaszolt a barátnőm helyett Zero.
   Az egész dolog pillanatok alatt megtörtént. Csak azt vettem észre, hogy elviselhetetlen ázott kutya szag van bent, ami nagy valószínűséggel az ifjú vérfarkas barátnőnktől származik. A kinézete viszont sokkal jobb volt, mint a szaga. J Eléggé hasonlított a Twillight farkasaihoz, ami megért egy plusz pontot nálam. Egyszer csak fogtam magam és odaléptem hozzá. Valami azt súgta, hogy biztosan nem fog bántani se engem, se a többieket. Így is lett. Nagy kő esett le a szívemről, amikor hagyta, hogy megsimogassam. Legalább biztosra tudom, hogy belül ugyanaz maradt, ha külsőre meg is változott.
-Vissza tud majd változni?- kérdeztem.
-Amint nem lesz telihold, igen.- válaszolt Tendou.
-Mért, annyira eltelt az idő, hogy besötétedett?- kíváncsiskodott Kam.
-Már 9 is elmúlt.- adott választ Zero.
-Komolyan? Hát jól eltelt az idő, az biztos, de nekem menni kéne, mert apum kinyír, ha nem leszek otthon időben, főleg, hogy holnap suli is lesz.- mondtam egy kicsit idegesen.
-Én meg megígértem, hogy vigyázok rád, és időben hazakísérlek.- kontrázott rá Zero.
-Mikor ígértél te ilyet?- kérdeztem.
-Még tegnap beszéltem a szüleiddel és alkut is kötöttünk.
-Miféle alkut?
-Ha időben hazaviszlek, ott aludhatok nálatok este.
-Zaku itt alszik nálunk, úgyis van még bőven üres szoba a házba.- ajánlotta fel Kam.
-Köszi Kam, jövök neked eggyel.- hálálkodtam barátnőmnek, majd megöleltem őt is és Zakurot is.
-És mi lesz ezzel a banda dologgal?- kérdezte Tendou.
-Majd még meglátom.- mondtam és már el is indultunk kézen fogva Zeroval.
   Még szerencse, hogy nem laktam olyan messze a barátnőmtől, így nagyjából fél óra alatt megérkeztünk az Uchiha birtokra. Fugaku, az apám és Mikoto, az anyám már a kapuban várt minket. Pont időben érkeztünk, mert 10-et ütött az óra.
-Jó estét!- köszönt Zero, majd én is.
-Sziasztok!- mondtam, majd nyomtam egy-egy puszit a szüleim arcára.
-Szerencséd, hogy épp időben hazahoztad a lányom!- mondta apu köszönés képpen.
-Gyertek be! A végén még megfáztok itt nekem!- mondta anyu, majd bementünk.- Maradt még a vacsorából, ha gondoljátok egyetek nyugodtan.
-Köszi anya, de Kamekonál már ettünk.
-Ne legyetek fenn sokáig, holnap iskola. Nem szeretném, ha elkésnél. Mi anyáddal elmegyünk aludni. Oyasumi.- köszönt el apa.
-Oyasumi nasai.- mondtuk egyszerre Zeroval.
   Amint biztosra vettük, hogy az őseim hallótávolságon kívül vannak, Zero felkapott, felvitt a lépcsőn és addig le nem tett az ágyra, míg a szobám ajtaját be nem zárta. Vadul kapott ajkaim után és én ugyanolyan hévvel csókoltam vissza.
   Az egész este nagyszerű volt mindkettőnknek, de Zeronak különösképpen, mert ezen az éjszakán megkaphatott engem. Már elég régóta kérlelt, hogy feküdjek le vele, és úgy gondoltam, hogy ez az este pont megfelelő lesz rá.
   Nem is tudom pontosan, hogy hány óra lehetett, de az biztos, hogy hajnal körül járt az idő, mikor mind a ketten elaludtunk. Jó volt a karjai közt lenni, mert tudtam, hogy biztonságban vagyok és Zero vigyáz rám.